Jaj, nagyi!

Az Orlai Produkció kamaradarabja, melynek rendezője Szabó Máté, érzékeny, bensőséges és szeretetteli előadás, amely két generáció, két külön világ, két gondolkodásmód története a bizalomról, az őszinteségről és az öregséggel való szembenézésről. 

Nagyi (Molnár Piroska a Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társaságának tagja) napjai fenekestül felfordulnak, miután hajnali háromkor becsönget hozzá a huszonéves unokája, Leo (Rohonyi Barnabás) a biciklijével, hátizsákjával és felszerelésével, amivel nekivágott egy Amerika keleti és nyugati partját átszelő túrára. Szállásra lenne szüksége. Az idős hölgy először is a fülébe tesz egy hallókészüléket, aztán pedig nekilát, hogy szállást biztosítson a nagy utazónak. Hetven évnyi korkülönbség van a 21 éves Leo és a 91 esztendős nagymamája között, hosszú ideje, pontosabban a nagyapa temetése óta nem is látták egymást, Sejthető, hogy amikor az unoka hajnali háromkor váratlanul beállít a nagymamához, nem lesz zökkenőmentes a találkozás. 

A történet során lassan kiderül, életkoruk ellenére mennyire hasonlítanak egymáshoz: mindketten magányosak, nehéz számukra a kapcsolattartás, emellett a saját szokásaik, berögződéseik rabjai is. Az asszony koránál fogva egyre több testi bajjal küzd, egyre több veszteséget élt át, az unoka szintén túlérzékeny, hiszen ő is szembenézett egy tragikus baleset kapcsán azzal, hogy mit jelent elveszíteni valakit, aki fontos volt számára. Az anyjával, féltestvérével, szerelmével is nehezen találja meg a megfelelő hangot. De nem csak a hasonlóság nehezíti együttélésüket, a nagyi nagyvárosi otthonában érzi jól magát, az unoka a kerékpárja nyergében gyakorlatilag maga mögött hagy minden felelősséget és problémát.

Ezek ellenére a másikról való gondoskodás nemcsak jó érzéssel tölti el őket, ad értelmet az életüknek, és erre Leónak és a Nagyinak is nagy szüksége van. Az egy éjszakából így aztán napok, majd hetek lesznek. Gyakran mennek egymás idegeire, de míg a fiú az eltérő nézetek miatt az anyjával már szóba sem áll, a Nagyival a hevesebb veszekedések után is kibékülnek, megértik a másik álláspontját. A szülőknek elvárásaik vannak, a gyerek pedig vagy meg szeretne felelni ezeknek, vagy ellenkezőleg, lázad, míg a nagyszülők többsége nem érzi annak szükségét, hogy túlságosan beleszóljon az unoka életébe, „csak” szereti, és ott van számára. 

A Jaj, nagyi! dramaturg, fordítója  Zöldi Gergely, díszlettervező: Ondraschek Péter, jelmeztervező: Kiss Julcsi, producer: Orlai Tibor

Vannak előadások, amelyekhez lényegében elegendő ajánló maga a szereposztás. A Jaj, nagyi! is épp ilyen,. Molnár Piroska az a színész, aki bármilyen szerepben élettel tölti meg a színpadot. Így nyilatkozott az általa játszott karakterről: „Vera nehezen küzd meg a magánnyal, az öregséggel, emiatt talán jobban ragaszkodik a váratlan vendéghez is – mondja Molnár Piroska, aki szerint az öregség adta korlátok miatt a színészek idővel válaszút elé kerülnek. – Vagy a szellemünkre, vagy a fizikumunkra figyelünk oda, én az utóbbit elengedtem, viszont az elmém kitűnően működik. A mi pályánkon enélkül nem is lehet létezni. Nem küzdök az öregedéssel, elfogadtam a koromat. Reggel felkelek és estig végzem a dolgom a tőlem telhető tökéletességgel, eszembe nem jut mással foglalkozni. Bár sokszor beszélek a visszavonulásomról, de nagyon nehéz lenne elszakadnom a színháztól. Hetvenhét évesen mindennap kaland az elindulás otthonról, de a kötelességtudat nem engedi, hogy ne csináljam meg, amit elvállaltam. Bár az utóbbi időben már igyekszem óvatosan szelektálni a feladatok között, igaz, nehéz nemet mondani a felkérésekre.” 

Legnagyobb örömünkre a Szarvasi Vízi Színház felkérésére is igent mondott, vállalva az utazás nem kicsit fárasztó terhét is. Hálásak vagyunk érte.

A színdarabot Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

SzJ