Ma velem s holnap veled!

 “Jó estét, jó estét, de nem mindenkinek, csak annak a széplegénnek, aki engem szeret” – így kezdte Soós Emőke “Ma velem, s holnap veled” mesemondó estjét a Szarvasi Vízi Színházban. Soós Emőke meséi mindig egyediek, élvezetesek, ízes székely kiejtése megmosolyogtat, jókedvre derít, kicsit megmelengeti a szívünket. Ezúttal az igen szép-számmal megjelent felnőtteknek mesélt.

“A népmese és a népdal olyan egymás mellett, mint Isten szava az orgona mellett a templomban. A szív, a lélek megnyílik, s utat enged a fénylő szeretetnek, elűzve a gondot, bút, bajt és bánatot. Soós Emőke ezt az életet éltető kincset adja át számunkra, hogy mosollyal az arcon, továbbvigyen az élet dalosan mesés útján. ” írta az előadó-színészről Lipták Judit zenepedagógus.

Alig kezdett bele Emőke az első meséjébe, melyből megtudhatta a közönség, hogyan teremtette meg a világot a Jóisten, először vizet, hegyet, állatokat formált, majd megteremtette Ádámot és Évát, mikor furulyaszó hallatszott, meglepetés vendég érkezett: Berta János, azaz Jimmy bohóc.

Soós Emőke meséig hallgatni mindig különleges élmény, most, hogy Berta János esetlen pantomim mozdulatokkal “alájátszott” az eseményeknek, hát… rendesen megmozgatta a közönség összes nevetőizmát. 

Elsőként A kocsis legény és a pap történetét hallhattuk, amelyben is Jánost megsajnálja a pap, a legény most szerelt le a katonaságtól, pénze nincs, úgy gondolja a tisztelendő, hogy felveszi kocsisnak, három kikötéssel: pálinkát nem szabad inni, cigarettázni is tilos, lányokkal játszadozni különösen tiltott. János azonban túljár a pap eszén, pálinkát nem iszik, csak pezsgőt, cigarettát nem szív, csak szivart, és lányokkal nem cicázik, csak apácával.

A következő mese egy legényről szólt, akinek kettő volt, harmadikként A mutuj legény történetét hallhattuk, mindkettőnél hasonlóképpen jól szórakozott a közönség. (Felejthetetlen Soós Emőke rózsaszín “bugyogója”, melyet a harmadik történetben felvillantott.)

Hihetetlen ízléssel, pontos arányban ötvözte a mesét a mával, szólította meg a leghátul ülő nézőket Semmi nem billentette ki a mesélésből, pedig az előszavas mesemondás nagyon nehéz műfaj: nincs díszlet, nincs kellék, nincsenek technikai trükkök, egyedül az előadó van, aki ha nem elég “érdekes”, nem hiteles a mesélés, könnyen felborulhat a “rend”. Nos, itt semmi ilyen nem történt, hiszen mindenki tátott szájjal figyelte a mesék alakulását, él együtt a történettel, lelkesen énekel.

Honti János mesekutató a mesét vágyvilágként határozza meg, szerinte a mese, mint forma a vágyvilág megformázása. A mese kalandok sorozata, a mese saját kalandja annak, aki átéli, aki elmondja és annak is, aki hallgatja. Véleménye szerint a mesével kapcsolatos szép-érzet egyik oka, hogy a mese átélése megnyugvást ad a mesehallgatónak, ami megmarad a mesemondás befejezése után is. Ennek a szép-érzetnek a forrása még a mesei “rend” is, ugyanis “a mesei világ nagy lazasága, korlátokat és határokat nem ismerő volta csak a mese gondolataira és tartalmára érvényes: a mese fölépítése a rend világához tartozik.”

A magyar népmese az ősöktől érkező üzenet, ami munkára sarkallja a restet, tettre készteti a szegényt, irgalmasságra bátorítja a gazdagot – osztotta meg velünk gondolatait a magyar népmese napján Soós Emőke erdélyi származású mesemondó, bábszínész. Tapasztalatai azt mutatják, a népmesék emlékeztetik és figyelmeztetik hallgatóikat arra, hogy mi viheti előbbre a közösséget, közben megerősítik és nemesítik tanításaikkal az embert, és iránytűként mutatják, merre található a nagybetűs boldogság.

Soós Emőke mesemondóként biztos abban, hogy a magyar népmesék mindegyike üzenet, amelyen keresztül az előttünk járók segítséget nyújtanak, irányt mutatnak, hogy a zűrzavarral teli világban eligazodhasson a huszonegyedik század embere. Mivel manapság rengeteg tényező gátolja az elcsendesedést, a népmeséket receptre kellene felírni a társadalomnak, minden személynek egyénre szabottan.

Ezáltal ki-ki saját gondjaihoz mérten kóstolhatna bele a népmesei világba: a bátortalanok a bátorságról, a betegek a gyógyulásról, a restek a szorgalomról tanulhatnának, és közben észrevétlenül illannának el nehézségeik – hiszen bizonyított tény, hogy a mese gyógyítja a lelket, a gyógyult lélek pedig erősíti a megtört testet, vélekedett Soós Emőke.

Bár a népmese mindenkié, és kezdetekben a felnőttekhez szólt, mostanság a gyermekek világában éli fénykorát. Mindez azért, mert a kicsik még ösztönösen megértik a titokzatos szimbólumokat, hisznek a láthatatlan, de létező csodákban. 

Soós Emőke tapasztalatai azt bizonyítják, a felnőtteknek nagy szükségük van arra, hogy visszataláljanak a népmesékhez: a mesék segítségével királyfiként, királykisasszonyként, bölcs királyként, megbecsült szolgaként élhetnének egymás mellett egy olyan világban, ahol jókedvvel keresnek a gondokra megoldást. Megérhetnék ugyanis, hogy az igazság győzedelmeskedik a hamisság fölött, a jó a rossz fölött, a világosság a sötétség fölött. A lélek örökös küzdelmei ezek, ám a magyar népmese remek segítő az egyensúly helyreállításában.

SzJ

Soós Emőke székelyudvarhelyi származású bábszínész, énekes és mesemondó. Eleinte Kovács Ildikó bábszínházi rendezőtől tanult, majd majd a Budapest Bábszínház bábszínészképzőjében végzett, a békéscsabai Napsugár Bábszínház egyik alapító tagja, bábszínésze. A helyi Meseházban rendszeresen mesél élőszóban magyar népmeséket, fellépett a Hagyományok Háza meseestjein is. 2013-ban “Békéscsaba Ifjúságáért” kitüntetést kapott.

Így vall arról, miként szerette meg a mesélést, mit jelent számára: gyerekkoromban rendszeresen falun vakációztunk, ahol számos rendkívüli emberrel találkoztam. Nyolc éve daganatos betegként a gyermekkoromban hallott emlékezetes történetek adtak erőt a mindennapokhoz, azok voltak az egyik legfőbb gyógyszereim. Visszaemlékeztem arra, amikor a helyi férfiak arról beszéltek, hogyan élték túl az orosz fogságot, vagy arra, a nagymamám milyen elfogadással és megnyugvással mesélte az ő tragikus sorsát. Mint a szegény legény, aki megküzd a sárkánnyal, végül elnyeri a királykisasszony kezét, és más minőségben élheti tovább életét. Boldogan, amíg meg nem hal.

Számos kedvenc mesém van, de leginkább a tündérmeséket és a királykisasszonyosakat szeretem. Azok a mesék állnak hozzám igazán közel, melyek általános emberi igazságot, becsületet és méltóságot tartalmaznak, illetve mivel a humor életem meghatározó része, a tréfás történeteket is rajongásig szeretem.

Jelenleg a mesékben vagyok igazán szabad, a lelkem ott tud leginkább szárnyalni.

Amikor megismerkedem egy mesével, és úgy érzem, közöm van hozzá, „átszűröm” magamon, átkódolom, de úgy, hogy a mese gerince lehetőleg megmaradjon, hiszen az szent. Szoktam aktualizáló szövegelemet is használni, viszont igyekszem úgy közvetíteni a történetet, ahogyan kaptam, mert én csak egy állomás vagyok a mese életében. A fellépéseim esetén nem tudom előre, hányan lesznek, és milyen korosztály gyűlik össze, így viszek egy „batyut” az éppen friss mesékből, és miután felmértem a terepet, utána döntöm el, mit fogok mondani. Minden fellépés előtt kérem Isten segítségét, hogy hiteles tudjak maradni, ne legyek modoros, erőszakos, megőrizzem a természetességemet, mert csak addig érdemes ezt „űzni”, amíg a szolgálatról szól…