Hatalmas sikert aratott a Vöröslámpás ház
A Turay Ida színház előadása megérdemelten kapott vastapsot.
Adott egy bordély, ahol a legváltozatosabb karakterek teljesítenek szolgálatot. Adott egy tisztaszívű, a könyvekbe menekülő házvezetőnő, akibe Csontteleky Szigfrid, a magyar Casanova, az érett és kissé kiégett férfiú halálosan beleszeret. És van még egy orvostanhallgató, aki beköltözik a bordélyba, mint bentlakó… hogy a különösen furcsa vendégkörről már ne is beszéljünk.
És akkor megérkezik a mama, akit Steinkohl Erika játszik.
Hunyadi Sándor novellájából készült már sikeres tévéfilm – ezt a változatot Topolcsányi Laura írta színpadra, megkérdőjelezhetetlen kézügyességgel. A poénok ülnek, a tempó sebes: az egyszeri néző csak úgy kapkodhatja a fejét a „bárcások” beszólás-zuhatagában. Kellemes nyáresti, „békebeli” darab A vöröslámpás ház, ami kellően jó érzékkel lett a színpadra álmodva. Kell ennél több? Hisszük, hogy nem.
A szereplők kitesznek magukért: Janza Kata, mint a madam felel a legtöbb viccért – ez főleg a második felvonásban érvényesül, amikor azt kell eljátszani (madamként), hogy egy felelős orvosi intézet olykor akcentussal, olykor múló akcentussal magyart beszélő, túlképzett vezetője. Van egy vak zongoristánk is (Tóth Alex), aki annak ellenére is rajta tartja az ujját a dolgok menetén, hogy látni ugyan nem lát, de érezni, azt érez. Van aztán egy orvostanhallgatónk (Tarján Lőrinc), aki a második felvonásban kapja meg a saját bonmotjait – megjelenik ugyanis a mama, akinek nem lenne szerencsés elárulni, hogy ez nem egy gyógyintézet, hanem egy bordélyház.
És akkor álljon itt a kokottok névsora: Nyírő Beáta, Bódi Barbara, Szuromi Bernadett és Bácsi Bernadett mind ott vannak a szeren,
A zenéről Berkes Gábor gondoskodott, és nem csupán egy pár kósza taktus lett a színpadra téve fel, jópár dúdolható nóta köthető hozzá.
“…bár kapunkat zárnák sokan
s ránk morális átok hull
a bordély sosem vész el
a bordély csak átalakul…”
A vöröslámpás ház teljesítette a feladatát, teltházas előadást produkált, amin nem is lehet csodálkozni. A darab egy percre nem ül le, nincsenek benne üresjáratok, és a kacagás garantált. Sose kellemetlenebb nyári estét, ahol a jóízlés határán pengeélen táncoló színészek mindig meg tudják állni, hogy ne essenek át a ló túlsó oldalára. Ez köszönhető nyilván a rendezőnek is: Tasnádi Csaba, Jászai Mari-díjas dirigátor úgy pengeti a szálakat, hogy azt öröm nézni.
A. Zs.
