A Primadonnák még turbó változatban is nagyot mentek a Vízi Színpadon

Az eső épphogy nem szólt közbe – hatalmas siker volt a bohózat.

Két valaha szebb napokat látott Shakespeare-színész elhatározza, hogy Hollywood felé veszi az irányt, ehhez azonban pénzre van szükség. Egy újsághirdetés nyomán – „Haldokló asszony keresi szeretteit. Irdatlan vagyon forog kockán” – elmennek a megadott címre, ám ott már segítők és jóakarók egész hada nyüzsög. Ráadásul kiderül: a keresett rokonok nők. Szerencsére a bőröndökben ott a teljes Shakespeare-ruhatár.

Hányszor láthattunk nőbe öltözött férfiakat szanaszét mókázni egy darabot? Filmek kapcsán máris két cím juthat az eszünkbe: a Van, aki forrón szereti és az Aranyoskám alapművek, borzasztó jól működnek, egyikük sem ordenáré vagy ripacskodós, vagy ha néha az is, még azt is jól használja. Lehet-e kraft még ebben a „műfajban”? Lehet-e még vicces a nőnek öltözésből adódó poénáradat? A Simon Kornél által rendezett darab bebizonyította, hogy lehet – és ehhez nem is kell feltétlenül pojácáskodni. 

Mitől volt kitűnő szórakozás a Győri Nemzeti Színház előadása? Hát azért, mert tudta a helyét. Simon pontosan érti, hogy mitől bohózat a bohózat, hol van a helye a ripacskodásnak és hol nincs. A kitűnő ritmus is elengedhetetlen, a reakciók, a poén lecsapása rettentő fontos része az effajta előadásoknak – és a Primadonnák minden szinten kitűnően teljesít. Simán benne volt a pakliban, hogy a darab egy lesz csak a sok közül, de szerencsére nem így lett: valóban kacagtató a két wannabe örökös csetlése és botlása nőként. 

A Ken Ludwig által írt, Hamvai Kornél által fordított darab feszesen tartja a tempót, a néző néha kapkodhatja a fejét rendesen a poénhalmaz közepette. Ehhez persze kitűnő színészek is kellenek: Nagy Balázs és Járai Máté között fantasztikus a kémia, olyan, mintha a színpadon túl is totál megértenék egymás mozdulatait, gesztusát, gusztusát. Ritka az ennyire egymásra hangolódott színészpáros – ehhez a darabhoz azonban elengedhetetlen valami hasonló. Járai egy interjúban így fogalmaz: „A pengeélen táncolás tipikus esete a Primadonnáké, de ha színészként eleve van egy jó ízlésed, erről a pengeélről nem fogsz átbillenni semelyik irányba sem. Arra gondolok, hogy például realisztikusan sem lehetne ezt a darabot eljátszani, egy neccharisnyás férfi eleve irreális látvány, s természetesen a történet sem fordulhatna elő soha a valóságban. Ez egy játék, a nézőkkel, a nézők fantáziájával, akik mégis elhiszik, hogy a nőnek beöltözött férfiakat nem ismeri fel senki, elhiszik, hogy az idős asszonyt ők ketten valóban átverik. A Primadonnák pedig azt mutatja meg, hogy ha ezt a játékot ízléssel, tehetséggel, szorgalommal, a maga helyén és értékén játsszuk, igenis garantált a siker.”

És garantált is volt – még úgy is, hogy a második felvonást a közeledő eső miatt „turbó változatban” kellett ledarálni. A profizmust bizonyítja, hogy a színészek vették a lapot, és egy percig sem érződött rövidebbnek a darab a kelleténél – még a körülményekkel való poénkodás is belefért a helyzetbe. Minden tekintetben figyelemre méltó előadás a Primadonnák – hasonlót talán láthattunk, de ilyet még biztos nem. 

A. Zs.