A Nagyi mindent elintéz – még azt is, amit nem

Az egri Gárdonyi Géza Színház vendégjátéka tűpontos lányregény, ahol a poénok helyett inkább a románcon volt a hangsúly. Baj ez? Már hogy lenne baj.

Hogy esne 35 fokban egy Hamlet? Mit éreznénk, ha a fagyóból fél órája kivett, de már most langyos ásványvíz kortyolgatása alatt egy kőkemény III. Richárd lenne épp gazemberré a színpadon?

Nyilván úgy éreznénk magunk, ahogy. Van, aki jól. Van, aki felforrt agyvízzel, lihegősen rosszul. De a Nagymama alatt utóbbiról szó sem lehetett – a régi színház világát megidéző, színpadról kibeszélő szerelmes ki kicsoda közben támadhatott szúnyog, fújhatott a passzát: a néző elengedhette kicsit a télen keményre kigyúrt nyár összes forróságát, és átadhatta magát a habkönnyű szórakozásnak.

Ha csak a Szarvasi Vízi Színház repertoárjából válogatunk, akkor a Csiky Gergely által írt Nagymama mellé leginkább a Maga lesz a férjem illik összehasonlítási alap gyanánt – de (ha maradunk a habkönnynél) míg az egyik poénokkal piskótára felkent málnakrém, addig a Nagymama inkább azokhoz a cukros trubejkákhoz hasonlít, amelyek fogyasztása közben majd’ összeragad az ember szája, de nem bánja, hiszen ő harapott bele, tudván, valójában milyen könnyű süti ez, és mennyire finom. A leánytanodában, Abbáziában meg mindenütt játszódó mese szerelmi história, leányálom, ami olyan kerek, hogy reggelre fogja magát, és elgurul.

Hiszik vagy sem, ez egy mondás arra, ha szépet álmodunk. Ma is tanultak valamit.

A trubejka emlegetése viszont már csak azért is helyénvaló, mert tótéknál a lagzira, és csakis arra készült anno a nagyik keze alatt az is. Mint ez a darab. Valószínűleg az enyhültebb melegben a szarvasi közönségnek pont erre volt szüksége: nincsenek óriási megfejtések, csak nagy egymásra találások, szerelmi kavarodás, majd a lélekgörcs masniba kötése, valamint a semmiből felbukkant balettunokák és románc románc hátán.

A szereplők közül magát a Nagymamát érdemes első körben kiemelni: játszotta a címszerepet a bemutatón, 1891-ben Prielle Kornélia, később hálás szerepet jelentett többek között Blaha Lujzának, Berky Lilinek, Honthy Hannának, Dajka Margitnak, és Tolnay Klárinak is.

A Jászai-díjas Saárossy Kinga büszkén állhat be ebbe az előkelő sorba: a játéka alapján mindenkinek kéne egy ilyen nagyi. Pláne olyan, aki még akkor is állja a sarat, amikor a technika ördöge gyakorlatilag elnémítja a mikroportját – a művésznő észrevétlenül emeli a hangszínt, amit nevezhetünk tapasztalatnak, vagy szakmai tudásnak is akár. Bravúros, ahogy a hátrányból előnyt kovácsol – nem véletlen járt érte vastaps a végén. Csathó Norbert, Nagy Szilvia, Dér Gabi, Várhelyi Dénes, Török Tamás, Nagy Barbara: mind megbízhatóan, az elévülés árnyéka nélkül hozzák az évődést magát – Blaskó Balázs rendező pedig ügyes kézzel tart rendet a régiesen színpadi szívügyek kuszaságában, hogy a végén mindenki megkapja, ami jár neki.

Mi is megkaptuk – mert ha vattacukrot eszik az ember, sose azon gondolkodik, mennyire ragadós a rózsaszín, pufók édesség, hanem hogy mennyire finom.

Ez a darab az volt.

Adamik Zsolt

Fotó: Kepenyes Balázs