Összegzés: itt a kedvenc ötösfogatunk a Vízi Színház első etapjából

A félidőnek mindjárt vége, a csapatok hamarosan újra a pályán – a nagy sikerű Cervinus Művészeti Fesztiválnak sajna lassan vége, de ez nem azt jelenti, hogy a Vízi Színház évadának is annyi. Párnákat szegezz! Mi addig elmeséljük az öt kedvenc előadásunkat az első menetből.

– Mit adtak nekünk a rómaiak?
– …Békét hoztak…!
– BÉKÉT? DEMAGÓG.
         Brian élete

1×3 néha 4

A Baradlay legenda feldolgozásolvasópróbája után nagyon meg szerettük volna kérdezni Szerednyey Bélát, hogy rendezőként hogy sikerült ilyen pontosra, ilyen mókásra, és teljesen őrültre feltekerni a volumét az angol zseni, Ray Cooney darabjában… ha azt mondjuk, aki egy Cooneyt látott, látta szinte az összest, akkor épp csak egy kicsit túlzunk. És tessék, ezt nevezik mutatványnak: mély melankóliánkba hozott fáklyásmenetet a vígjáték, mely tucatszínészek előadásában csak tucatvígjátékot IS tartalmazó izé lenne csupán. De a teltházas Vízi tutira elcsapott Szarvas mellől pár költöző madarat, úgy röhögtünk vagy KÉT ÓRÁN ÁT. Két óra még gombócból is sok, pláne vígjátékból, de itt valahogy minden stimmelt. A tempó, a szereplők, a rendezés – a kedvencünk mindenképp a két átkötőjelenet lett, amikor a hülyénél is hülyébb poénokkal szórták meg a színpadot a színészek. Mi meg szeretjük, ha valami nagyon-nagyon hülye. A melankólánk köbö ekkor adta fel, és költözött Dabasra, vagy hová, mit érdekel az minket. Ez a darab ugyanis JÓ.

Kőszívű – A Baradlay-legenda

A Baradlay-legenda (mintha egy Batman mozi alcíme lenne) feldolgozásolvasópróbája után nagyon meg szerettük volna kérdezni Szente Vajk rendezőt, hogy az este végére hány ujját törte ripityomra idegességében (vagy: törte másét esetleg). Bevallás: túl vagyunk pár olvasópróbán, de a legelsőt követően, vagyis amikor minket olvastak fel – mondjuk ki – paradicsomlevest hánytunk a színház toalettjébe bele. Olyan idegesek lettünk a végére. Ők meg itt kiülnek egy telt ház elé – és tesznek egy ilyen fura csodát, félig a darabban, félig jelmezben, de abszolút szerepben. Ülnek a színészek, és lépnek olykor egy nagyot a mikrofon elé, énekelnek akár, nem is akárhogy. De ez mégsem színház – nem AZ a színház. Ez egy a maga érdekességében is páratlan este volt, teltházzal, kísérletezéssel, a színpadtechnika teljes kihasználásával. Nem hittük, hogy egy musicalt a Kőszívű Ember Visszavágból valaha is megnéznénk, pénzért… de azért most nagyon elbizonytalanodtunk, hogy mégiscsak lehet, hogy.

Ilyen durva hely ez a színház, pláne, ha értő szakik szerkesztik.

Irodalomórák, nem csak hala(n)dóknak

Nem akarunk különbséget tenni, mind a két irodalomtörténeti este (a Hát ennek sose lesz vége és az Arany kor) hatalmas királyság volt, s a maga nemében mind a kettő formabontónak nevezhetnők. Formát azért bontott, mert ilyen estekre eddig nemigen volt példa, most meg kaptunk egyből kettőt. Az irodalomtörténet sem teljesen stimmel – mondjuk úgy: ezek az alkalmak tökéletesek voltak arra, hogy kicsit leszedjük az odapókhálósodott pátoszt NAGYJAINK babérkoszorúiról, és meglássuk bennük az embert magát.

Minden gyarlóságával, elveszettségében, vagy éppen humoránál, vagy épp a legkeményebb arcéllel (azért 200 arany helyett megírni a Walesi Bárdokat, te Arany János, mert te BIZTOS nem fogod dicsőíteni azt, aki közvetetten ugyan, de hát na, kinyírta a legjobb barátodat… hát az a valami, nem a Nélküledet üvöltetni a szlovák rendszámosból).

Tábor Lajos lassú ringása, Nagy Erika és Tomanek Gábor felolvasószínháza, Csurulya Csongor és Vidovenyecz Edina és Lénárt László a tudást bearanyozó suliteátruma mind megértek egy estet. Akarunk még ilyet, sokat.

Apácák

Rém aranyos semmiség, behűtött limó a vízparton, Öt apáca bemegy a Víziszínházba, mi ez, valami vicc, kérdezi a csapos. Hát az, de a jobbak közül való. Nem egetrengető, de nem is akar eget rengetni, mégiscsak 5 apácáról van szó. Akik berakták a gombaleves után 50 (?) társukat a mélyhűtőbe, mert meghalának vala. És akik eljátsszák, hogy most azért játszanak revűt, hogy el tudják őket temetni. És mint mindenütt, itt is a legkevésbé várt poénok a legetrengetőbbek: amikor az egyik, szegény, kicsit leértékelt apáca beüvölt oldalról, hogy MEGHALTOK A TOTÓ KUTYUSSAL EGYÜTT!, na, az igen finom kacajokat eredményezett.

Tovább is lesz, mondjuk még?

A. Zs.