Kötelezők, röviden: minden volt ez, csak csendes-ülős koncert nem

Gulyás Attila és barátai telezenélték a színpadot. Sose rosszabb kedd estét.

A cover zenekar jelentése: feldolgozásokban utazó esztrádbanda. Jól ismert dallamokban utazó zenész-bagázs. Olyan muzsikusok, akik csuklóból tolják az (inkább a rádióban szétjátszott, mint újdonságot jelentő, azaz:) idegtépően ismerős terceket.

A cover banda frontembere általában tapsoltat. Az „És most énekeljék velem!” szómontázs az általuk képviselt eseményeken gyakran felcsendülő hívószó.

Sülhet ki ebből bármi szuper? A karaoke sem véletlenül lett a szeszesitalokat kínáló üzemegységek népszerű műfaja. Mert lehet-e józanul, pirulás nélkül végigülni bő egy órát annak a tudatában, hogy – ha már saját dalokra nem futja a képzeletéből – valaki azzal próbálja a publikum figyelmét fillérekért felvásárolni, hogy eldalolja a Zene nélkül mit érek én-t?

Lehet. A fene enné meg. Sőt: mi vagyunk a legjobban meglepve, hogy, amikor ezen a kedd estén TAPSOLTATNI merészeltek: fogtuk magunkat, és tapsoltunk. Tele vigyorral az arcunkon.

Gulyás Attila neve ismerősen csenghet még azoknak is, akiknek nyári program csupán a színház: ő játssza (többek között) az ifjú Dantest a Monte Christo grófja című összművészeti bosszúmusicalben. De – mint az kiderült – cover bandája is van neki. A műsort azzal rúgta be, hogy elárulta: a formáció nőnapi meglepetésnek indult, ennek megfelelően boldog nőnapot, és csajok, tessenek figyelni, mert itt most ti vagytok a célközönség. Mi ez, ha nem rossz ómen? Mi ez, ha nem felhívás arra, hogy lehúzzunk két virgin nagyfröccsöt, szóda nélkül a Szeparéban? Duzzogva? Húzóra?

Hogy lehet akkor, hogy ez egy baromi jó koncert volt?

Hát úgy, hogy Gulyás Attila  művészember láthatóan eszméletlenül élvezi a His Wayt (tudjuk, igen, az a My way, from Frank Sinatra, de ez az este bizonyította, hogy Gulyásnak még ebben is saját útja van). A srácot a 16. sorban is látható módon ragyogja be glóriaként az egészséges nárcizmus – megvan benne az a kivételes képesség, hogy SZÍNÉSZ létére nem csupán eljátssza, hanem meg is éli a frontember/énekes szerepet. Furcsa dolog ez, mert amikor egy színész szerepnek fogja fel, hogy ő itt most a fődanász, az átlátszó, talmi, ócska. Gulyás azonban megtalálta a kettő közötti párhuzamosokban a végtelenül király találkozási pontot. Valamiért a nagyszerű Péterffy Bori jut az ember eszébe – ő volt az, aki a Hajolj bele a hajamba idején még „csakcsupán” egy színésznő volt, aki próbált a színpadon egy énekest adni elő, azonban mára ketté tudta választani a színésznőt a frontasszonytól. És mind a kettőben remekel.

Gulyás is ezt csinálja. És akkor a hangjáról még egy büdös szó sem esett – csak hát aki Pharrell Williams-t, Máté Pétert és Sinatrát egyszerre hoz ilyen… nos, baromi szuper módon, annak nem kell ajánló. Azt hallani kell.

Persze mit sem érne az egész, ha a néhány alázatos és rettentően tehetséges alázenész nélkül. Gulyás Attila és barátai formációból a barátok olyan muzsikusok, akik a csillagot is lezenélik az égről: Császár Péter, Császár Zoltán, Horányi Tamás, Lakatos István és Tamás Attila elsőrangú, sokat tapasztalt, jó értelemben vett rutinnal és tapasztalattal adják a valót a talp alá. Érdekes, hogy a Vízi Színház színpada ugyan nem koncertre termett, de lám, elég néhány megdöbbentően jókezű zenész, és máris koncertteremmé válik a szín.

Sose rosszabb kedd estét. 

A.Zs.