Sztárok a színpadon, nézők a nézőtéren: végül ki ment térden állva kihez?
Keresztes Ildikó, Détár Enikő és Csere László pillanatok alatt lakta be a Vízi Színpadot, meg a teltházas közönség szívét is legott.
Sztárek Andrea rendező zsebében nem csupán két ász lapult azon az estén.
Adott ugye egy darab, aminek a főcímdala filmen ütötte agyon anno a magyar közönség belső szerveit, úgy mint leginkább a szív (In ginocchio da te, olasz zenés vígjáték, 110 perc, 1964, a darabhoz köze kb. semmi nincs), melyben egy olyan sztárkirály énekelte AZT A főcímdalt Laura Efrikiannal, mint Gianni Moranni. A magyar tusé persze nem késlekedett: Aradszky László percekkel később izzította be a hajlítóizmait, és danolta el, hogy Úgy szeretlek én amíg csak élek, Nézd letérdelek s könyörgöm néked.
És még sokan mások, pl. ők:
Szóval egy olyan dalra előadást építeni, amit negyventől fölfelé kb. mindenki dúdol: piros pont. Ami – már a darab – különben erről szól: mit tehet egy szebb napokat látott bár maroknyi művésze, ha csökken a hely népszerűsége és ezzel egyenes arányban a bevétele? Új műsort próbál létrehozni. Ez eddig papírforma. El is kezdik… Csakhogy a lokál tulajdonosa – hiszen elégedetlen – ledózeroltatná az éjszakai szórakozóhelyet, hogy szállodát építsen a helyére. Ez majdnem papírforma. De az a lavina, amit ez a hír elindít az ott fellépők között, mint megoldás, már cseppet sem papírforma. Új műsor, régi-új énekesekkel… és a nagy duett… a „Térden állva jövök hozzád”.
Egyéni sorsok, kisebb-nagyobb magánéleti krízisek, elmúló és fellángoló szerelmek egy helyszínen – ennek a kicsi bárnak a színpadán. Igazi világslágerek és a mindnyájunk számára nélkülözhetetlen humor. Egy jóízű koktél a barátság összetartó erejéről…”
Ezt kaptuk aznap este: egy lengedező, dallal és sokat ülő poénokkal teli musicalt, amiben volt szerencsére kiért (és miért) szorítani, lesni, hogy mikor szakítja le a boldogságfáról a gyümölcsöt a sokat látott és kiérdemesült ügyelő/portás (Győri Péter), duzzoghattunk a bárénekesnői cserepadon örök bérletes Bódi Barbara gonoszkodásai felett, és hegyezhettük a fülünket, mikor csendül fel megint valami jó kis swing. Mert hálistennek a dalválasztás tényleg bári volt: a Sway például Dean Martin ide vagy oda, úgy kellett, mint a vesekőnek a csalánlevél meg a mezei zsúrló.
És akkor lássuk a két ászt.
Détár Enikő már az első megjelenésekor nyíltszíni tapsot kapott, amihez nem férhetett kétség, és a művész meg is hálálta a hitelbe kapott tenyércsattogást: Maya, a bárénekesnő szerepe szinte rá lett írva, minden perc vele a színpadon öröm és csettintgetés. Nem mondhatunk mást a másik, ingujjból kivarázsolt SZTÁRRÓL sem: Keresztes Ildikó már az első megjelenésekor nyíltszíni tapsot kapott, amihez nem férhetett kétség, és a művész meg is hálálta a hitelbe kapott tenyércsattogást: Amanda, bárénekesnő szerepe szinte rá lett írva, minden perc vele a színpadon öröm és csettintgetés.
Nem merünk különbséget tenni.
Na és ott van Paolo. Na vajon ki kapja meg a bárénekes szerelmét? Csere László lubickolt a szerepben, és Détár vagy Keresztes legyen a talpán, aki el merné dönteni, melyikükhöz illik leginkább ez a bonviván.
A Turay Ida Színház vendégjátéka ismét nem okozott csalódást – 2 felvonásnyi muzsika szállt szerte a Körös felett, és gyanús, hogy a szomszédos diáküdülde sem azért hallgatott el annyira, az darab felénél kábé, mert elfogyott a bor.
Aki a sztárok miatt jött, az sem csalódott. Aki a zene miatt, az pláne. Aki mind a kettőért: na annak volt ám csak elképesztően szuper estéje a Szarvasi Vízi Színházban.
AZs
Fotó: Kepenyes Balázs