Megtettem mindent, amit megtehettem…

Fáj a földnek és fáj a napnak s a mindenségnek fáj dalom, de aki nem volt még magyar, nem tudja, mi a fájdalom! (Dsida Jenő)

“Nyújts feléje védő kart”.  Hazánk történelmének áttekintése prózában, versekben. Az est folyamán gondolatok ébresztése a cél, a közönség maga dönti el, hogy történelmünk melyik korszakát jellemzik a versek és prózai alkotások – így szólt az ajánló.

Szőke Pál csaknem egy éven át készült az estre, és semmi vidámságot nem ígért. Arra keresett választ, hogy a Himnuszban kapott ajánlást, “Nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel” vajon hogyan látják a magyar történelemben alkotó költők: megtörtént-e ez a segítségnyújtás? Vagy nem történt meg?

Az irodalmat kedvelők számára a ma este elhangzott versek ismerősen csengtek. Azonban így sorba válogatva, és pontosan ezeket az írásokat mesteri előadásban hallgatva újra bebizonyosodik számunkra, hogy a magyarok történelme mennyire “vérzivataros”. Nagyon igényesen összeállított, Szőke Pál előadásában rendkívüli hozzáértéssel tolmácsolt írásokat hallhattunk.

A Psalmus Hungaricus felcsendülő dallamára vette kezdetét a Szilánkok, s azonnal nem kevésbé súlyos mondanivalójú verssel, mint a Bánk Bán egyik részletével.

“Ő csorda számra tartja gyűlevész/szolgáit, éppenséggel mintha minden/hajszála egy őrzőt kivánna; sok/meránit, ollykor azt hinné az ember,/hogy tán akasztani viszik, úgy körül/van véve a léhűtőktől; s mi egy/rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.” (Tiborc, Harmadik szakasz)

Vörösmarty Mihály: Országháza

“Földön futva,/Bujdokolva,/Mint hivatlan vendég száll be/A szegény s kaján telekbe,/Hol nevét rút ferditésben/Ismerik csak átokképen./Neve: szolgálj és ne láss bért./Neve: adj pénzt és ne tudd mért./Neve: halj meg más javáért./Neve szégyen, neve átok:/Ezzé lett magyar hazátok.”

Petőfi Sándor: Meddig alszol még hazám?

“Meddig alszol még, hazám,/Szép Magyarországom?/Föl sem ébredsz már talán,/Csak a másvilágon!”

Vörösmarty Mihály: A vén cigány

“Húzd rá cigány, megittad az árát,/Ne lógasd a lábadat hiába;/Mit ér a gond kenyéren és vizen,/Tölts hozzá bort a rideg kupába./Mindig igy volt e világi élet,/Egyszer fázott, másszor lánggal égett;/Húzd, ki tudja meddig húzhatod,/Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,/Sziv és pohár tele búval, borral,/Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.”

Tompa Mihály: A gólyához

“Megenyhült a lég, vídul a határ,/S te újra itt vagy, jó gólyamadár!/Az ócska fészket megigazgatod,/Hogy ott kikölthesd pelyhes magzatod.”

Dsida Jenő sírverse:

“Megtettem mindent, amit megtehettem,/kinek tartoztam, mindent megfizettem./Elengedem mindenki tartozását,/felejtsd el arcom romló földi mását.”

Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus

Száraz nyelvem kisebzett,/égő fejem zavart./Elindulok, mint egykor Csoma Sándor,/hogy felkutassak minden magyart./Székelyek, ott a bércek szikla-mellén,/üljetek mellém!/Magyarok ott a Tisza partján,/magyarok ott a Duna partján,/magyarok ott a tót hegyek közt/s a bácskai szőlőhegyek közt,/üljetek mellém.

Babits Mihály: Cigány a siralomházban

Nem magamért sírok én: testvérem van millió/és a legtöbb oly szegény, oly szegény,/még álmából sem ismeri ami jó.

Karinthy Frigyes: A cirkusz

A cirkusz egy furcsa lidércnyomásos álomról, egy fantasztikus történetről számol be. 

Az igazi művész nem létezhet ebben a világban. S ha mégis évek múlva, kimondhatatlan szenvedések után, és szörnyű veszedelmek közepette egyszer alkalma nyílik, hogy eljátszhassa azt a melódiát, amit régen, régen, régen hallott egyszer zengni és zokogni a szívében”. A közönség akkor sem a dalra figyel, hanem az akrobatikát csodálja. Mire a hegedűművész előadhatja a gyerekkori dallamot, eltelt az élet. Győz de csak kompromisszumok árán.

 

 

Szőke Pál: színész, versmondó előadóművész.

Tanítói diplomát szerzett 1974-ben. 1977-1980 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, osztályvezető tanára: Gábor Pál. 1980-tól a Népszínháznak illetve jogutódjának a Budapesti Kamaraszínháznak volt tagja. 1991-től a Békés Megyei Jókai Színház illetve a Békéscsabai Jókai Színház művésze. Önálló estjein, gyakran és szívesen mond és olvas fel verseket. 1987-ben Babits-díjat kapott.