Molnár Ferenc Szarvason, a víz felett mesélt arról, mifene a szerelem

A zenélő angyal című írás jó apropót nyújtott némi nótázásra is – Márki Szabina és Kristály Alexandra pedig ötösre vizsgázott a közönség előtt. 

A zenélő angyal főhőse Irma, egy gazdag bankár elkényeztetett, unatkozó lánya. Velencei luxusnyaralása közben beleszeret egy művelt, rokonszenves, ám rangján aluli fiúba, apja titkárába. A társadalmi különbség önmagában is megakadályozná a kapcsolat kialakulását, de a fiú nem is viszonozza Irma érzelmeit. Ő csupán szolgálatot teljesít a lány mellett, elkíséri sétáira, megmutatja a város szépségeit. A titkár Juditba, a bankárné mellett dolgozó ápolónőbe szerelmes. Irma kétségbeesett vetélytársként tudja, hogy a másik lány az igazi ellenfele. Ádáz harc indul a gazdag és a szegény lány között, amelyben csak a gazdag lánynak vannak hatékony fegyverei. Végül tisztességtelen lépésre szánja magát Irma: olyan helyzetet teremt, amelyben a szegény lányt közönséges lopással vádolhatják. Vajon győz-e az igazság, s ki fogja vesztesként, boldogtalanul elhagyni Velencét?

Ez nem csupán egy történet felvezetése: ez a történet a Szarvasi Vízi Színpadon esett meg, egy álmos, a betörő meleggel kardozó este, mégpedig Márki Szabina – Kristály Alexandra előadásában. A két művész eköré a történet köré varázsolt saját művet – a felolvasásokat dalok segítették, és a közönség hálásan ismerte fel majd az összeset. A két művész hangja betöltötte a Körös-partot, és öröm volt hallgatni őket. Érdekes módon az előadás egy legendás színdarabból kölcsönzött éneket – Verebes István talán legnagyobb sikere, a Játékszínben évekig játszott Hippolyt, a lakáj egyik kulcsnótája volt a nyitódal, és még az azóta legendássá vált beszólás („Anya, éneklek!”) is megfért a kuplé közepén. 

Nem akarunk nagy szavakat használni – az efféle zenés, habosbabos, minimál felolvasós színház rejteget holmi veszélyeket. Két művész ül a színpadon, és ebből kellene kikeverednie valami NAGYNAK.  De mi van, ha a dalok nem állnak össze a szöveggel? Mi van, ha nincs meg az összhang a két művész között? Mi van, ha a dalválasztás csak azt szolgálja, hogy az énekes megmutassa, mit is tud valójában? 

Micsoda szerencse, hogy ezek a kérdések ezen a hétfő estén („A hétfő a hét Szibériája”, mondta mindig egy kedves barátom, és igazat kell adjak neki) fel sem merültek, mert két igazán tehetséges művészi szolgáltatta a szórakozást. Nem csak a Molnár Ferenc tudorok mulathattak jól – azok is megtalálták a kapcsolódási pontot, aki a szerzőt esetleg nem ismerik, vagy épp annyit olvasták esetleg, hogy már a fülükön jön ki. 

Kicsit kifordított volt a helyzet ugyanis: minden szövegrészlet után következett egy dal, mondjuk a Csinibaba best of, vagy egy korabeli kuplé, ami közelebb vitt a felolvasott szöveghez. Nagyon ritka az effajta korrekt kohézió – ezen az estén sikerült a szinte lehetetlen, a „darab” (nehéz darabról beszélni ebben az esetben – használjuk inkább a heppöning szót) összeállt, élt, lüktetett. Egy óra segített elfeledni, hogy a „Hétfő a hét Szibériája” – bár a langymeleg is rásegített a kellemes esti szórakozásra.

A szarvasi közönség pedig hálás közönség. Vette a lapot, élte a történetet, Molnár Ferenc csettintett volna örömében, ha látja, hogy ilyen publikum előtt ilyen szépen összerakott előadásban mesélik el egy olyan szerelem történetét, ami talán meg se történt, vagy ha megtörtént, akkor talán csak az álmainkban. 

A felolvasós színház él, mocorog, van benne kraft. Sose rosszabb hétfő estét.

A. Zs.