Ma éjjel, mucikám, Te légy a párom: Marica grófnő a Vízi Színházban

Kálmán Imre színpadokról kartácságyúval se leszerelhető operettje jó példa volt arra Szarvason, hogy egy értő színészt még a tűzriadó vijjogása sem állíthat meg abban, hogy szerelmet valljon, dalban, naná.

A Vízi Színház 12. évada bővelkedik újításokban: volt már például darab utáni lánykérés a színpadon, most pedig egy, a kottában nem jelzett népi hangszer, a tűzriasztó szólt bele Kálmán Imre Marica grófnőjének a felvezetőjébe. Nyilván viccelünk: hol nem esik meg hasonló, pláne, ha az ilyesmi tervezhetetlen, és csak akkor hallgat el, ha a tűzoltóság is rámondja az áment?

Az operettel kapcsolatban a kedvenc zeneművészeti portálunk, a zenci.hu amúgy így fogalmaz: az első felvonásban megismerhetjük a szereplőket, a másodikban félreértések, bonyodalmak támadnak, a harmadikban minden megoldódik, egyesek egymáséi lesznek (hozzátesszük: mások is egy máséi), mindenki boldog és énekel. Finálé, happy end, ruhatár. És micsoda eset, de Szarvason is pont így történt minden (kivéve ruhatár) – a kérdés persze NEM az, hogy miképp, hanem hogy HOGYAN ment le a Marica grófnő ezen a viharfelhőkkel teli estén.

Hát: csudálatosan.

Szerintünk ugyanis az a profi színész, aki egy jól bejáratott (azaz blikfangoktól kímélt) darab elején, nehezített körülmények között is szót talál érteni a közönséggel. Itt pontosan így történt: ellenkezhettek az elemek, meg a sors, a darab elindult, és ezt a lépcsőkkel együtti teltház akkora tapssal ünnepelte, hogy még a tűzoltók is beszállnak (ha kivonultak volna végül). (Saját vélemény: a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar akkor se hagyta volna abba a színmű felzenélését, ha egyes nézők lángolva ugrálnak a Körösbe a háttérben – és mi ez, ha nem zenészi öntudat).

Hozzátesszük: profi és a szakmáját kedvvel és szeretettel művelő színész az, aki egy nehéz kezdet után képes felhúzni magával a darabot, vinni a hátán, cipelni egészen a fent említett hepiendig. És itt, aznap este csupa kiváló aktorral ismerkedhetett meg a hallgatóság (nézőség): Vörös Edit Maricája úgy marad emlékezetes, hogy micsoda, de micsoda nevek játszották már őelőtte a címszerepet az ősbemutató, azaz 1924. február 28-a óta. A Magyar Zenés Színház előadása amúgy mintha tényleg a színészeire húzott volna lapot, majd vitte is az all in-t: Domoszlai Sándor, Kovács Szilárd, Simon Boglárka, Bozsó József, Balázs Andrea mind kitűnőek, de nyilván a publikum Ceciliát várta leginkább, hogy vajon lesz-e Oszvald Marikához, vagy Papadimitriu Athinához mérhető Kállay Bori játéka – és hát a művésznő nem véletlenül lett Érdemes, mert lett.

Hogy a szarvasi nézők melyik dalnak örültek a legjobban, azt sajnos nem tudjuk megmondani, mert kiakadt a decibelmérőnk: Szép város Kolozsvár, Hej, cigány, Szent Habakuk , Ringó vállú csengeri violám – mind akkora tapsot kapott, hogy jövőre tán máshová költöznek a gólyák, a horgászok pedig egy hétig tuti leshetik csak a kapást, mert egyes halfajok (még az invazívak is!) elvonultak a Körösön valahová más merre ívni.

Nem baj, majd visszajönnek. Mint a közönség is: ilyesmit látni ugyanis tényleg ünnepnap.

A. Zs.