A visszhang, ami csupa szépet és jó mondott

A Békéscsabai Jókai Színház előadása megmutatta, hogy a magyar földrajz is lehet játék és mese. És mitikus. És tanulságos. És így tovább.

„Van egy vaksötét utcarész Tihanyban/Ott megcsókolhattalak volna, de kihagytam…/Körém nőtt az a rész, ne mondd, hogy köréd nem!/Most is ott csókolózunk a sötétben…(…) mert Senki, senki nem azzal van akivel szeretne lenni/ Senki, Senki, nem azzalé van, akivel szeretne lenni.” (Csaknekedkislány tánczenekar)

 Ha szerda, akkor mesejáték a Vízi Színházban – ez annyiban volt különleges, hogy egy igazi ősbemutatón vehettek részt a kicsik, a még kisebbek, és a nagyok is. Az „Egy vérből…” gyermek- és ifjúsági drámapályázat nyertes műve került ugyanis a színpadra, Herczeg T. Tamás rendezésében. Sinkó Adrienn első helyezést elért szövegkönyve arról szól, hogy mit tud kezdeni egy bizonyos hang azzal, ha a börtönéből kiszabadul – azaz Tihany, a visszhang sziklából kikecmeregve elmegy Balaton királyhoz, hogy feloldja az átok alól, s ne kelljen többé visszhangként élnie.

Balaton király nem tudja ezt megtenni, mert ereje elfogyott: királyi palástját egy száz évvel ezelőtt támadt viharban szétszaggatták és elhordták a vízimanók, mert nem akarták, hogy egyedül uralkodjon a vizek felett. A köpeny megmaradt közepe a mai Magyarországot formázza. Tihany küldetése, hogy segítőtársaival visszaszerezze és visszavarrja a leszakadt köpeny-darabokat. Mind a négy égtáj irányába elindulnak és szerencsét próbálnak a vízimanók országaiban. Hogy mi történik, ha a hiányzó darabokat már nem szerezhetik vissza – vajon megtalálják-e a leszakadt részek értékeit, és azokkal meg tudják-e gyógyítani Balaton királyt… Erről szól Tihany Tündér meséje zenével, kalandokkal, magyar népdalokkal, amelyek néha varázsigeként is működnek.

A Jókai színészei persze az efféle varázsige-szavalásban és mágikus mizériákban szerencsére tök magabiztosan mozognak. Papp Barbara, Ormándy M. „The Gém is not over!” Keve, Szőke Pál, Szabó Lajos, Hodu József mind hozzák a mesében való kötelezőt – nincs nyammogás, nincs cukorba mártott édeskedés a kölkök felé, színjátszás van, ami ez esetben a gyerekközönséghez szól. Értsd: vékony a palló a gejl és az érthetően kedves között, ezek a művészek azonban képesek nemhogy átjárni ezen a pallón, de még át is ugorják néha azt (képzavar? Lehet, de teccettek már látni visszabeszélő visszhangot? Na ugye).

Külön dicséret jár a formába öntésért Zalán Tibor dramaturnak és a díszlet- és jelmeztervezőnek, Nagy Viktóriának szintúgy. Mesés nap volt, mesés befejezéssel – ez a szerda nem csak egy szerda volt ismét csak.

Lángost akarunk, éés maist, maist!

A. Zs.