Ennek sajna vége lett – pedig néztük volna tovább

Tábor Lajos okít, Nagy Erika előad, Tomanek Gábor adomáz. Akarunk még ebből párat. 

Kis személyes: hírszerkesztőként dolgoztam, 2010-ben, egy középnívós portál hétvégi ügyeletében – középnívós, mert pl. szerkesztőségünk nem volt, mindenki otthon végezte a hírek cicomázását (ami három nap konstans egyedüllét után abban teljesedett ki, hogy az ember nettó pizsamában vette magát észre a sarki kisbolt pénztáránál, és ami a legjobb, hogy ez egyáltalán nem jelentett különösebb basszuskulcsot, már magának az embernek). Este hét lehetett, amikor befeküdtem a kádba egy sörrel, meg a könyvemmel – a hétvégi hírügyelet unalmas játék, hír semmi, a sör viszont hideg, a kádban víz is volt, szóval elviselhető körülményeket (emberi minimum) biztosítottam magamnak az elkövetkezendő fél órára.

A könyv címe: Pokolbéli napjaim után.

Pontosan emlékszem, hol tartottam: 1956, Faludy György, és felesége, Szegő Zsuzsa már disszidáltak, és épp a fiúkat, az alig egy éves Andrást próbálják valamilyen úton-módon kijuttatni az országból – a kádban tartózkodásom alatt ez (körülményesen, de) sikerül is. Egyesül a Faludy család, amikor én kimászom a habok alól, és visszaülök a gép elé. Az MTI egyetlen újdonsággal szolgál:

„Hosszan tartó betegség után Angliában meghalt Faludy György fia, András.”

Csönd lett, s bár csönd volt addig is, de az a csönd most más.

Ha ez így van, akkor egy emberi élet (kis magam elé pislogás után lemérem, az adat tehát pontos:) 7 méter, 43 centi. Ez a fürdőszoba és a számítógépem közti távolság. Néhány lépés elég, és meghal egy illető, aki egy másik idősíkban és térben éppen megérkezett a szüleihez.

Tanulság nincs: történet van.

Imádok a tankönyvek mögé nézni. Hál’istennek mára ebből komoly divat kerekedett: Nyáry Krisztián kellően irodalom-bulváros Facebook-bejegyzéseiből a sokadik könyv nő már elő, Nényei Pál Az Irodalom Visszavág kötetei (melyeket iskolás kézbe adni komoly főnyeremény) a fene számolja, hanyadik kötetnél tartanak – és ez jó. Jó, mert miközben (például Nényei és Nyáry) nem feltétlenül a piedesztálon kezelik a NAGY költőket és a NAGY írókat (tényleg, mikortól lesz egy betűbetűrő NAGY? Nagy Lajos eleve NAGY költő, vagy ki kell külön kiemelni, milyen nagy NAGY Lajos? Stb.), s pont így teszik őket érdekessé.

Szó sincs tiszteletlenségről. Az érdekessé tétel itt abban mérhető, hogy az olvasó (kiemelve verset, novellát, egy- és többpercest a porszagból) esetleg (netalántán!) még olvasni is merészeli majd NAGYJAINKAT.

Egy NAGY-ban nincs semmi érdekes. Az érdekes a 7 méter 43 centi – azaz az ember maga.

És pont ezért volt kiváló este a szarvasi Vízi Színházban a kiváló Tábor Lajos rendhagyó irodalomórája „Hát ennek sose lesz vége” címmel, két NAGY SZÍNÉSZ, Nagy Erika (bajban vagyok a naggyal)  és Tomanek Gábor közreműködésével. Tábor Lajos ugyan beszéd közben úgy ring a színpadon, mint a Körös maga, ám közben mesél, olyan átéléssel Heltairól, NAGY LAJOSRÓL, Karinthy Frigyesről és Örkény Istvánról, mintha a legközelebbi cimboráinkról esne szó csak és csupán. Tábor fantasztikus tudással rendelkezik, és ennél csak az a jobb, hogy a tudását  nem az éteribe, az elfogódottba, pátosszal, hanem nekünk adja tovább. Tomanek rutinos rókaként szaval és mond fel novellát (a Képtelen természetrajz valami egészen parádésan MÁS az ő szájából), és ebben Nagy Erika feltétlen és tökéletes partnere.

S ha már adoma: pont Tomanek meséli a történetet, miszerint Karinthy miképp csörtézte le a kikapós Böhm Arankát (más szóval: a feleségét), mikor az egy fiatal nyikhaj oldalán az urának beszólni merészelt egy írói esten. Hallottam már ezt a történetet, mégpedig pont Faludytól, aki – hogy, hogy nem – ott ült ezen az esten, a 30-as évek derekán – majd elmesélte később Vámos Miklósnak a Lehetetlen!-ben. Az akkor kiskorú A. Zs. (más szóval: én) ezt a televízióban megtekintette, majd most (élemedve) visszahallja Szarvason.

Egyszerre nevet a markába négy idősík, és harap ennen farkába a kígyó.

(Kis személyes régi mániám: innen bezzeg ki tetszettek sétálni páran, az operetten meg benn tudtak maradni, mi?)

A. Zs.