Rock and roll-pink kortöri a Vízi Színház Színpadán

Narancsba borultak a platánfák.

A hatvanas évek elején ki-, majd visszadisszidál egy tipikusan angyalföldi család: Fenyőék. A fiatal Mikibe eddigre mélyen beleivódott mindaz, ami egy tizenévesnek Amerikát jelentheti: a rágó, a Marlboro, a hawaii ing, a Ballantines és mindenek előtt a rock and roll. A kinti élmények és egy megszállott lemezgyűjtő rádióműszerész hatására elhatározza: zenekart alapít. Cipős dobozból, éjjeli szekrényből erősítőt eszkábálnak, s már nem is kell más, csak néhány jó haver, hogy a Szent István parkban, a Fémmunkás próbatermében, a Tisza utcai utcabálon feldübörögjön a Viva rock and roll. És létrejött a Hungária. Számaikban Angyalföld csodálatos metamorfózison megy át: fényárban úszó utcáin kifényesített Chevyk hasítanak, a szél pálmafákat ráz, és minden utcasarkon hotelek, bárok várják a betérő jampikat…

És így ennyi.

A Made in Hungária című darabot nem a sztorija miatt fogjuk (fogtuk – sic!) szeretni. A Made in Hungária pinkbe mártott kortöri – nem az, ami volt, hanem ami lehetett volna, sőt, az, amire emlékezni szoktunk, mikor a gyereknek arról mesélünk, hogy Bezzeg, a mi időnkben. Bezzeg a mi időnkben még a gémeskútról se mindig tudtuk behordani az internetet, mert nem volt, mi nem számítógépeltünk, hanem – amikor utcabálról jött a hír a szomszéd ház mögül – az új leány a földszint 1-ből lófarkot kötött, és együtt jól bepattantunk a Limbó-hintóba (ami persze nem egy olyan ócska taxi volt, mint ezek a mai kordék), meglazítottuk a rongylábat meg a csőnadrágot, aztán illaberek, már a karunkban volt a Duci Juci. Ha nem kaptunk útlevelet Isztamulba – nos, akkor is kaptunk, mert elég volt bepattintani a megfelelő vinylt (BAKELITOT!) a lejátszóba, Dolly hangjára he(gy)lyezni a tűt, és bumm, máris ott voltunk. Mert csacska szívünk csak arra várt.

Nem tudnak az életről a mai fiatalok SEMMIT.

Ahogy a Magyar Rocktörténet c. dolgozat fogalmaz: Fenyő Miklós annak idején kb. tényleg mindent egy lapra tett fel, amikor beatből jampiba tette át magát – nyomott egy Daniel Negreanu-szintű all-int, és csodák-csodája: varázsolt egy pici Amerikát Angyalföldre. Olyan Amerikát, ami az 50-es években talán valamicskét valóban létezett (köztudott: Fenyő 1956-ban szüleivel New Yorkba dobbant, ahol úgy szívja magába a korszellem, hogy nézni is tereh’), de itthon tuti nem volt. Sose. A Hungária olyan nem létező nosztalgiára építkezett, olyan vágyakat teljesített be, amiről a korabeli jampik (akik azt se tudták, hogy jampik) nem is sejtették, hogy a bakancslistájukon szerepelnek egyáltalán. A Gyere, Gyere Juli olyasmi lehetett a 80-as évek állóvízének mocsárszagában, mintha Kádár János (Aczél Györgyét lenyúlva) egyszerre nyomott volna a szájába hat csomag tuttifrutti rágógumit, minek hatására friss lánykölni- és szabadságillat lengte be hirtelen a pesti utcákat, és narancsba borultak a pálmafák.

Na és ebből az egészből színdarab született. (Hozzátesszük: film is szintúgy, és az azonos névrajzi számon futó Made in Hungária Szabó-Kimmel Tamással, Kovács Lehellel és Fenyő Ivánnal Sorok Írójának nagy kedvence, sőt, hozzátesszük: Sorok Írójának szülei jófejségének köszönhetően kisgyermekkorát Hungária bakelitek (VINYL!)  között, Dzsungelrockot bömböltetve tölthette el.) Ezt a musicalt most a Békéscsabai Jókai Színház művészei a Szarvasi Vízi Színház színpadára varázsolták. De lett-e Szarvason BudiHoli-forradalom? Rázták-e a büfé rácsát a szívükben 40 éves időutazást tevő kisnyugdíjasok, hogy bejussanak egy LimbóHintóba? Hatással volt-e a leromlott szervezetekre egy multimilliomos jazzdobos, akitől megtudhattuk, hogy cifráz egy igazi cukrász?

Nos: Szarvas túlélte a ribilliót, a Körös vize lassú csobbanásokkal nyelte magába a sehová sem vezető lázadást. Emlékekből nem lesz ribillió, viszont minden estére egy ribillió… az meg kinek kell? Volt itt egy rakás jól ismert, szuper sláger, egy csomó rongylábú aktor és táncos és énekesmadár, Jucik és Dollik és Marinák dobálták a szoknya alól a habselymet, sőt, még Jerry Lee Lewis is beköszönt – bár kérdés, hogy miért öltözött nyírségi vőfélynek, azért a jelenléte nem volt bántó, sőt. Kiváló este volt ez arra, hogy megfiatalodjunk picit – röhöghettünk egy jót a Csomós Lajos, Jászai Mari-díjas színész alakította Bigalin, a mindenki által ismert, műbőrkalapos funkcin (BUDIHOLI, ÉS EZEKNEK VAN ATOMJUK?!), verhettük a tamtamot Ricky-vel (értik, nem Miki, hanem), akit Ormándy Martin Keve hozott, well, tök jól, azonban abszolút prímet vinni aznap este a Viharsarok Táncszínház táncosai tudtak, illetve még valaki, akit itt és most Csókkirály-díjjal tüntetünk ki: a jeltolmács, Vörös Zsolt, a színpad szélén, emberek, hát ő maga volt a tökély.

Na, az volt az igazi rock and roll’

A.Zs.