Az est, ami megért egy nagy tapsot – mi sem sejtettük, hogy egy kitalált hotel ilyen vicces is lehet
A Hotel Mimóza az a franciás bohózat, amit mindenkinek látni illik. Már ha röhögni akar egy jót.
„Ezt a hotelt nem lehet semmilyen útikönyvben megtalálni. Hirtelenjében a darab filmrendező főhőse, Moncey úr találta ki, és az ötlet évekig remekül be is vált, ugyanis mit sem sejtő hitvesét azzal áltatta, hogy filmezés alatt mindig itt száll meg. Azonban a szép nevű tengerparti szálló valójában családi villa, amelynek legfőbb vonzereje egy csinos hölgy, akivel hősünk meghitt viszonyba keveredik, köszönhetően annak, hogy a férjét, egy kapitányt munkája mindig hónapokra elszólítja hazulról. Egy szép napon a rendező felesége unalmában elhatározza, hogy meglátogatja férjét ebben a sokat dicsért panzióban…”
Szóval a filmrendező rendezni kényszerül, pláne, amikor megérkeznek a vendégek is – hiszen kikerül a felirat, hogy ez egy panzió, egy hotel, amibe óhatatlanul is megérkeznek a megfáradt vadidegenek, akiknek dunsztjuk sincs arról, hogy egy-egy szerelmi légyott miatt vannak ott egyáltalán. Ha a szüzsé ismerős, akkor ne tessenek megijedni: Pierre Chesnot Hotel Mimóza című vígjátékából film is készült – ám míg a film „kénytelen” a saját eszközeivel bemutatni a képtelen helyzetet, addig a színháziaknak (jelesül a Békéscsabai Jókai Színház művészeinek) nincs csapó, nincs „újravesszük”, nekik élesben kell valami olyat letenni az asztalra, amitől sírva röhög majd a publikum.
Jelentjük, a varázslat sikerült.
Örkény írja valahol, hogy a komédia miért nehéz műfaj: ha drámát, mondjuk a Hamletet nézi a néző, akkor nincs feltétlen reakció, maximum (ha ez a Hamlet rossz) az ásítás ad visszaigazolást. A komédiáról viszont már az első előadásnál lehull a lepel: ha nem nevet, kacag, bazsalyog a publikum, akkor a komédia rossz.
A Hotel Mimóza szerencsére egy kitűnő vígjáték lett. Röhögtünk – ergo jó.
A Jókai Színház színészei láthatóan ehhez is értenek: a tipikusan francia vígjáték, az ottfelejtett dolgokkal, az ajtón ki- és beugrásokkal kitűnő ütemben építi fel a darabot. Jean-Francois Moncey, tévérendezőt Csomós Lajos, Magali Martigue-t, azaz Jean-Francois szeretőjét Fehér Tímea játssza olyan bámulatos összeszokottsággal, sistergő kémiával, hogy rendező legyen a talpán, aki viccesebb párost összehoz. Egy centivel hálásabb szerep jut az „antagonistáknak”: Charles-Henri Martigue, Magali férje, a tipikus tengeralattjáró parancsnok Katkó Ferenc, és Cécile Moncey, aka a feleség Tarsoly Krisztina szintén veszett poénokat szállít, alakításuk pontos és pont azért vicces, mert pontos.
10 pontos.
ÉS akkor a vendégek, akikre senki sem számított, még meg sem érkeznek.
Kicsit olyan ez, mint a Belmondo-féle Kellemes húsvéti ünnepeket című örökbecsű – a férfi, aki mindent megtesz, hogy le ne bukjon örök toposza szerencsére megismételhető, és Csomós láthatóan lubickol ebben a szerepben.
Jó vígjátékot játszani hatalmas flow lehet. Ebben a flowban pedig mindenki a helyén volt.
Hatalmas gratula érte.
AZs
Fotó: Kepenyes Balázs
