Hófehérke, és a hét mókája

Szevasztok, szerdai gyerekek – de jó volt megint veletek!

Topolcsányi Laura olyan ember lehet, aki nem bíz semmit a véletlenre.

Egyrészt egy jól ismert Grimm-mesére darabot húzni – dupla ász az ingujjban.

Másrészt az, hogy ezt a dupla ászt játék közben sikerül elő is húzni – na az a nagy trüváj. Itt Nyírő Beát kell dicsérnünk: mert bár a díszlet és a jelmezek (elkövetők: Nemes Richárd és Kassai Judit) erősen hajaznak a jól ismert, mindenki által rogyásig nézett Disney-stuffra, a darab el tud, és – mivel a rendező láthatóan bízik annyira a színészekben, a díszletben,  a szövegben, etc. – el MER lépni a rajzfilmtől pár méterre, ami mindenképp üdítő adalék.

Minek menjen a ’zember a színházba, ha megvan otthon a rongyosra nézett VHS, ugye, Lacika.

Könnyen bele lehetett volna ülni a tutiba tehát, de Topolcsányi, mint író, és Nyírő Bea rendező meg merték tenni, hogy juszt sem a könnyebb utat választják. Jó volt gyereknek lenni ezen a szerdán is a Szarvasi Vízi Színházban: mert bár „Volt egyszer egy gyönyörű hercegnő, Hófehérke, akinek pokollá tette életét a féltékeny mostohája, a királynő. A királyi kastélyból elűzött Hófehérke szerencsére hamarosan otthont talált az erdő mélyén lakó hét kedve törpe házikójában. A gonosz bűbájjal rendelkező mostoha továbbra sem tett le arról, hogy Hófehérkét félreállítsa útjából. Különböző praktikákat eszelt ki, de a véletlen különös fordulatával Hófehérke megmenekült és a mese boldog véget ért…” – szóval a sztori nem tér el a megszokottól, nem jönnek mondjuk robotdinoszauruszok a képbe, Pókember szabadságolja magát, nagy meglepetésekre tehát TÉNYLEG nem számít, sőt, nem is számíthat senki, mert a darab így is teljesen élvezhetővé, sőt, ÍGY válik élvezhető igazán.

A Hófehérke, az Hófehérke, és passz. (Hozhatnánk persze a példát, hogy már a Grimm-féle cucc is jócskán gyerekesített, a korábbi sztorivonal a 16.századból Charles Perreault, francia író lejegyzésében tartalmaz némi nekrofíliát, tüzes vascipőben való halálra táncoltatást, etc. – a Hó, Tükör, Almák című habkönnyű olvasmány Neil Gaimantől ezt már rendesen kivesézte amúgy).

Nem érdemes, sőt, annyira nem is szabad a „Volt egyszer egy szegény mostohalány” kezdéstől a „Boldogan éltek míg meg nem haltakig” tartó folyamatot nagyon megtekerni – pont azért, mert mindenki betéve tudja, hogy Happily ever after. Ez nem a Hatodik érzék. Hálistennek nem az – csavarokra nem számít az ember, mert ez nem az a műfaj. Az lenne a baj, ha számítania kéne.

A Turay Ida Színház szereplői pedig mind hozzák a kötelezőt: Magyar Bernadettnél jobb Hófehérkét évek óta nem láttunk széles-e vidéken, Nyírő Bea, mint gonosz mostoha übereli még Angelina Jolie-t is, a törpék pedig… nos, törpék: Tóth Alex azonban mindenképp megér egy mondatot, mert két szerepben is (Morgó és a Vadász) hozza a kitűnőt. A poénok ülnek, a mese szalad, leülés nincs, illetve felállás van, a kicsik részéről, és őszintén szólva Sorok Írója szintúgy nagyon izgult, hogy NE EDD MEG AZ ALMÁT, TE SZERENCSÉTLEN, de a) megette, b) Sorok Írója ülve izgult, a gyerekközönség meg állva.

Élünk a gyanúperrel, hogy minél több gyerek áll fel drukkolni egy gyerekelőadáson, az a gyerekdarab egyfajta fokmérője. Mint a dinnyénél a kilogramm.

Ezek alapján a Hófehérke baromi jól teljesített a Szarvasi Víz Színpadon. Ugyanis a büdös kölkök A CSIMOTÁK szemében a díszlet olyan jól teljesített, hogy a bátrabbak a teltházból nem átallottak olykor beleavászkodni a történetbe – és ha ez nem siker, akkor mi az.

AZs

Fotó: Kepenyes Balázs