A makrancos hölgy

“…Volt énnekem is nagy / öntudatom, dagadt szívem, s tán még több /  agyam, hogy szóra szót, dühre dühöt / feleljek most már tudom: lándzsáink / Szalmaszálak, erőnk gyenge, semmi se teszi / széppé, látszunk valaminek, s az vagyunk / legkevésbé. Ne hagyjuk, hogy a gőg / vezessen minket férjünk lába alá tegyük  / kezünket, azt teszem én is: íme, a kezem, / parancsolj, uram, rendelkezz velem.”

Sok minden történt a fenti monológot megelőző két és fél órában, mire eljutottunk idáig A makrancos hölgy nézése közben, de minden perce megérte. Kiváló, látványos díszlet, jelmez (mindkettő Darvasi Ilona munkája), szuper koreográfia (Borbély Krisztina), nagyszerű dalok, ragyogóan játszó színészek. 

A Turay Ida Színház előadásait gyakran láthatja Szarvas színházszerető közönsége, most   William Shakespeare által jegyzett, Maráth Viktor és Tapolcsányi Laura által magyar nyelvre átültetett zenés vígjátékával szerepeltek a Viharsarokban.

A makrancos hölgy története sokak számára ismerős. Annak ellenére, hogy életünket, a nők életét ma már nem jellemzi az „asszonynak a férje az ura”, vagy hogy „hallgass a neve”, meg az ő dolga a férj szolgálata, rendkívül szórakoztató estében lehetett része a telházas nézőtérnek.

Kata és Bianka, a két főszereplő egy dúsgazdag páduai úr lányaiként mutatkoznak be. Egyikük szelíd és ártatlan, mint a ma született bárány, a másikuk azonban vad és fékezhetetlen jellem, éles nyelvű, nyers modorú, beszédétől, szellemes-durva kifejezéseitől minden férfi fél, így nem sok reménye van arra, hogy férjet találjon.

A szelídnek rengeteg kérője akad, de apjuk elhatározta, hogy addig nem adja férjhez kisebbik lányát, amíg a nagyszájú testvérnek nem talál valakit. Kérő ugyanis akadna, de Makrancos Kata végül senkinek sem kell. A kisebbik lány udvarlói – mert a nőies, szép, szelíd Biancát mindenki szereti – kerítenek tehát egy elszánt férfiút, Petruchiót, aki vállalkozik Kata megszelidítésére, rendes feleséggé alakítására.

Kata, akárhogy is nézzük, nem csupán kérőre, de emberére is akadt a veronai Petruchio személyében. Igaz ugyan, hogy a fiatalembert erősen csábítja a lánnyal járó hozomány, de tetszik is neki a betöretlen csikó, s úgy dönt, minden eszközt bevet – nem a meghódítására, hanem a megalázására.

Kata nem hajlandó elfogadni saját korának kötelező viselkedési normatíváit: önállóan gondolkodik, önállóan dönt, fütyül arra, mit ír elő neki a társadalom. E tekintetben a pénztelen nemes ifjú hasonlít hozzá: ő sem a konvenciók szerint közelít a lányhoz, annyira nem, hogy miután Petruchio az oltár elé rongyokba öltözötten vezeti Katát, rögtön utána éhezteti, szinte halálra lovagoltatja, sárban hempergeti, minden szavába beleköt, és amúgy éhesen, toprongyosítva viszi vissza a szülői házba. Mondjuk úgy: móresre (jó erkölcsre?) tanította.

A megzabolázandó hárpiát Bódi Barbara ragyogóan eleveníti meg, kiabál, pimaszkodik, felesel, tiltakozik, ahogy az egy makrancos hölgytől elvárható. Férfi legyen a talpán, aki eltűri. A veronai nemes urat Borbély Richárd játssza, tüneményes az elegancia, ahogy nem vesz tudomást a sértésekről, sőt minden egyes gyalázás újabb lovat ad alája, még cifrább szavakkal udvarol – a néző meg tudja, lesz még ennek böjtje, de azt Kata szenvedi majd el.

Az előadást olyan ismert színészek játszották, mint Győri Péter, Bódi Barbara, Szőke Laura, Borbély Richárd, Fehérvári Péter, Kurkó J. Kristóf, valamint a Jászai Mari-díjas Mikó István. A darab rendezője: Tasnádi Csaba Jászai Mari-díjas. 

Hibátlan este volt, járt érte a vastaps.