Két összeillő ember

Két érzékeny, izzó, de  a világgal és  önmagával folyton vívódó, folyton küzdő, boldogtalan ember, találkozásuk sorsszerű volt, tíz hónap alatt mindent megjártak, mennyet és poklot. Domján Edit és Szécsi Pál. Róluk szólt a történet. Aki életre keltette őket – két kitűnő színész – Komáromi Anett és Nagy Róbert.

A kor ünnepelt színésznője és legnépszerűbb táncdalénekese 1972-ben a Magyar Rádióban találkozott, kapcsolatuk mindössze néhány hónapig, januártól októberig tartott, Két hihetetlen vibráló, impulzív személyiség, akik a végletekig felfokozottan élték meg életük minden pillanatát, azt a nagyon rövid közös időt, ami adatott nekik. 

Két összeillő ember. Két rivaldafényben tündöklő, de valójában magányos, gyötrődő, tragikus sorsú ember. Tehetségük sugárzó, mint a nap. Ugyanazt a ragyogó, magasra ívelő, de rögös, igazságtalanul rövid utat járják be.

Származásuk, gyermekkoruk mindkét ember életét meghatározta. Domján Edit szegénységben nőtt fel, apja gyári munkás volt, anyja cseléd. Jászai Mari-díjjal tüntették ki, a közönség szerette, ünnepelte, de már fiatalon foglalkozott a halál, az öngyilkosság gondolatával. Nem akart megöregedni, negyvenévesen – karácsonykor – saját kezével vetett véget életének. 

Szécsi Pál árva gyerekként nevelőszülőkhöz, majd állami gondozásba került, megjelenésének, tehetségének köszönhetően manöken, majd énekes, előadóművész lett, de a siker, a rivaldafény ellenére örökre megmaradt félénk kisfiúnak, aki társaiban, szerelmeiben mindig az anyját is kereste.

A szerelem, amely talán az első pillanatban halálra volt ítélve. Mindkét ember olyan gyermekkori terheket cipelt magával, ami szinte lehetetlenné tette, hogy boldog életet élhessenek. Szécsi Pál mindössze 30 éves volt, mikor a sokadik öngyilkossági kísérlete sikerrel járt, Domján Edit 42 évesen vetett véget életének. Kívülről láthattunk egy sikeres táncdalénekest, egy rendkívül tehetséges színésznőt, de mindez csak látszat. 

A Békéscsabai Jókai Színház előadását Tarsoly Krisztina rendezte (szerző: Csikós Attila), tisztelettel, hihetetlen alázattal nyúlt a témához. Felcsendültek a hatvanas évek felejthetetlen slágerei: a Távollét, az Éjszakák és nappalok, a Pillangó, a Csak egy tánc volt, Beszélj, beszélj, a zongoránál Papp Gyulát hallhattuk.

Az előadás felépítése különös: nem időrend szerint zajlottak az események, az alkotók keretbe foglalták a tíz hónap – a találkozás, a lángoló és pusztító, erősítő és felemésztő szerelem – történetét, és ezt úgy, hogy a kezdeti és a befejező részben – Domján Edit halála után – Szécsi Pál emlékezik, idézi fel a közös hónapokat. Szerették egymást, együtt akartak élni, de folyton elbeszéltek egymás mellett. Tíz hónap és 12 év korkülönbség. Szécsit az alkohol és a gyógyszerek pusztítják, Domján Edit hiába próbálta megmenteni, életben tartani, nem hagyta magát.

Nagy Róbert és Komáromi Anett jóvoltából fantasztikus, megrázó, mély, elgondolkodtató előadásban lehetett része a nézőteret kis híján megtöltő érdeklődőknek. 

“Köszönet mindenért…”