Monte Cristo grófja – az előadás, amely ünneplőbe öltözteti a szíveket
A Monte Cristo grófja igazán nagy ívű, romantikus musical Dumas regénye alapján. Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély Szomor György dalaival, Pozsgai Zsolt átdolgozásában, (dramaturg Zalán Tibor). Emberi drámák, sorsok, a jó és a rossz megítélése, ami olykor nem is olyan egyszerű.
A Békéscsabai Jókai Színház 2011-ben mutatta be a Monte Cristo grófját, bőven túl van a 100. előadáson. A Szarvasi Vízi Színházban nyaranként többször is (most kétszer) láthatja a közönség.
Az előadás, amelyre pillanatok alatt elfogynak a jegyek, az előadás, melyet a kedves néző nagyon-nagyon vár, mert sohasem okoz csalódást, az előadás, ahol legalább negyedórán át állva tapsoljuk vörösre a tenyerünket. Míg nézzük, elfelejtjük a hétköznapok gondjait, és kifelé jövet erősen törjük a fejünket azon, vajon sikerült-e Edmond Dantesnek az ugrás?
Az előadás, melyért érdemes színházba járni.
Ez a romantikus történet nem véletlenül a világirodalom egyik legnépszerűbb, immár klasszikus műve. A könyv, amit nem lehet letenni, annyira izgalmasan, magával ragadóan ír szerelemről és árulásról, jóságról és gonoszságról, őszinte szenvedélyekről és aljas cselszövésről. A bosszú regénye, amelyben félelmetes kalandok sorozata után mindenki elnyeri méltó büntetését – így jellemzi sok helyütt az irodalomtörténet Dumas halhatatlan regényét. S példaértékűnek tartják pozitív kicsengésű üzenetét, amely szerint a legkilátástalanabb helyzetből is van kiút, a leggyalázatosabb ellenség is legyőzhető, csak nem szabad sohasem feladni a reményt, az igazságba vetett hitet.
A történet röviden: az ifjú tengerész, Edmond Dantes feleségül akarja venni imádott szerelmét, a gyönyörű Mercedest, de esküvője napján letartóztatják. Nyugodtan indul a kihallgatásra, hiszen tudja, nem követett el semmit, nincs bűne, amiért lakolnia kellene. Az eszébe sem jut kezdetben az ifjúnak, hogy ennek ellenére, ártatlanul, tisztességesen is vádlott, áldozat, fogoly lehet. Csak később jön rá, hogy az emberi irigység, gonoszság, aljasság és nagyravágyás gyűri maga alá, mert ellenségei, az összeesküvők saját érdekeket szem előtt tartva, gátlástalanul taposhatják el, és ehhez asszisztálnak felsőbb, politikai körök. Igazságtalan vádak alapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélik, és If várába hurcolják, ahonnan élve még senki sem szabadult. Ott aztán lesz ideje elmélkedni azon, kiknek “köszönheti” sorsát, szenvedéseit, s egyedül a remény, az álmodozás tarthatja életben, hogy egyszer még igazságot szolgáltathasson abban a társadalomban, ahol az erkölcs értékrendje helyett a korrupció uralkodik. A rabságban Dantes megismerkedik Faria abbéval, aki megkedveli és tanítványává fogadja, majd egy kincsesláda titkát is rábízza. Az abbé halála után Dantes önmagát varrja a hullazsákba, amit a tengerbe dobnak. Megmenekül, és eljut Monte Cristo szigetére.
A fogoly megmenekül börtönéből és titokzatos idegenként jelenik meg a régi társaságokban.
Pozsgai Zsolt és Szomor György adaptációjában Gulyás Attila játssza az Ifjú Edmond Dantest, és a társszerző, rendező a börtönből hazatérő, idős Edmond Dantest, azaz Monte Cristo grófját. Mindkét színész a tőle megszokott színvonalon hozza a rábízott figurát, Szomor György hangja eléri, hogy a kedves néző tetőtől-talpig libabőrös lesz. Gubik Petra Edmond Dantes szerelmét, Mercedest kelti életre, szép hangjával, kitűnő játékával varázsolja el a nézőt. Pesák Ádám Fernand, a felbujtott összeesküvő alakjába belesűrít mindent, ami kicsit is emberi; játékának köszönhetően szerelme, ragaszkodása Mercedeshez hihető, bűne majdnem megbocsátható. Várfi Sándor Danglars, a nagyravágyó felbujtó, aki hatalmat, pozíciót vesztett, Dantes másik nagy riválisa. A másik mögé bújva intrikál és lázít, az arcát nem vállalja. A bonyolult figura köpönyegforgatását kiválóan alakítja Várfi Sándor. A korrupt főügyész, Villefort alakja Presits Tamás: velejéig gonosz, elvetemült, rideg, fel sem villant emberi jegyeket. A három kalóz szerepében remekel Liszi Melinda, Dancs János, Gerner Csaba. A trió megjelenése igazán felszabadító, nagyon kell a humor a sűrű drámai feszültség közepette, kell egy kicsi lélegzetvételnyi szünet. Megrázó pillanatok azok, amelyekben Faria abbé (Szőke Pál) okítja, erősíti rabtársát If várában. Szívet melengető Albert, Mercedes fia, a kicsi hős, Biró Gyula játéka, aki bár megveti apja tetteit, bátran hívja párbajra Monte Cristot.
A jó musical elképzelhetetlen élőzene nélkül, Gulyás Levente és zenekara (Karmester/Billentyűs hangszerek 1.: Gulyás Levente (zenekarvezető), Hegedű: Benedekfi Zoltán, Brácsa: Szomorné Budai Mariann, Cselló: Juhász Edit, Klarinét, szaxofon: Bogdán Gábor Kürt: Bereczki Gábor, Billentyűs hangszerek 2.: Rázga Áron,Gitár: Kolta Péter, Basszusgitár: Pfeff Márton, Dob: Perlaki Bence) nagyban hozzájárult az előadás sikeréhez. Szót kell ejtenünk a kitűnő koreográfiáról is Fejes Kitty munkáját dicséri. (Kar: Biró Gyula, Farkas Boglárka, Fazekas Döníz, Földes Roxána, Gáspár Bendegúz, Lehoczki Orsolya, Kis Anna Borbála, Kocsis Petra, Kopanyicza András, Litauszki Enikő, Mészáros Ágnes, ifj. Mlinár Pál, Mlinár Péter, Nagy Anett, Oláh Dániel, Sefkovics Máté, Tóth Luca, Vig Péter, Vigné Mlinár Zsuzsa)
Az impozáns, rendkívül hatásos, vetítésre épülő látvány Madár műve, a díszlet Fekete Péteré. Korhű, mutatós, gazdag kosztümökkel járult hozzá az összképhez, a varázslathoz Papp Janó jelmeztervező.
Felülmúlhatatlanul romantikus Monte Cristo grófjának története: az angyalian tiszta Edmond Dantest rosszakarói If várának börtönébe juttatják, ott élőhalottként teng hosszú évekig, ám egy rabtárs nagylelkűsége kiszabadítja, sőt gazdaggá teszi, ő pedig ördögi bosszút áll a gonoszokon.
A legendás mű 1844-46-ban látott napvilágot folytatásokban. Szerzője elsöprő sikert aratott vele – ezért is nevezte el Monte Cristónak a bevételből 1846-ban Párizs mellett építtetett kastélyát. Az angolparkban minivizesárokkal körülvett neogótikus melléképületet pedig, ahová dolgozni vonult vissza, If váraként emlegette. „J’aime qui m’aime” (Szeretem azt, aki szeret engem), vésette az írópéldaképek portréival díszített épület bejárata fölé. A párizsi művésztársadalom irigységgel vegyes csodálattal élvezte vendégszeretetét. Ő maga paradicsomnak mondta a Monte Cristo-kastélyt, nagy vetélytársa, Balzac őrületnek, melynél kellemesebbet azonban kívánni sem lehet.
A nevezetes kastély 1994 óta az író emlékmúzeuma, a Monte Cristo grófjá-nak diadalútja mindmáig töretlen.