4 pontban összeszedjük, miért ekkora eszméletlen királyság a Monte Cristo grófja
Nem véletlenül megy 11 éve egyfurtában szanaszét mindenfelé. Ennek biztos vannak okai ám!
És most jól kivizsgáljuk a mindent. Szakmai kutatóriumunk immár sokadjára látja a szarvasi Vízi Színházban a minden évben kasszát robbantó/állva tapsolós/full teltházas… eseményt, igen, itt Szarvason a Monte ESEMÉNY lett, nem is színházi előadás. És máris jön az első pont.
- A Monte Cristo grófja szinte összművészeti hepöning
Nem arra gondolunk, hogy például táncolnak is benne – ez a musicalekben, hogy mondjuk: gyakori tényező. De nagyon kevés előadást láttunk eddig, ahol például a ledfal, a függönyre vetített képek nem csupán mint díszítőelem, mint 87. flitter a karácsonyfán vannak jelen. A legtöbb darab nagyon jól meglenne nélkülük, de (lásd: DÍSZÍTŐELEM) itt a vetítés nem vetítés, hanem a történet szempontjából is komoly jelentőséggel bír. Idén esett le például, hogy Edmond szökése (spoiler) miért kerül a darab végére – és miért az a vég, hogy Dantes a vetőtőből fps 24-ben zuhan, és zuhan, és zuhan. És nem ér le. Mert (spoiler) mi van, ha ez az egész meg sem történt? Mi van, ha NEM SIKERÜLT a nagy ugrás, zuhanás lett belőle, és amit láttunk, nos, az pár másodperc alatt játszódott le valaki elméjében, aki zsákba varrta önmagát, s így lett egy halott helyett, nos: halott…?
Vagy ott van a tűzijáték. Vásári, ócska, mondhatni gejl megoldás ezzel szédíteni a nézőt. Itt a helyén volt? Ohhhohohó, de még mennyire. De. Még. Mennyire.
2. Nagyon kevés magyar musicalt tudunk, ahol ennyire maradandóra sikerült a soundtrack
Valljuk: a Fordult a kocka című bámulatos bosszúesztrád-dal az egyik legjobb dolog, ami az utóbbi 11 éve a holmi musicalberkekben történt. Ennyire aprólékosan felépített, ilyen OKOSAN és BÁTRAN építkező dal valószínűleg tényleg csak 11 évente születhet meg – ha gyakrabban történne, kiégne a rajongásmérőnk a fenébe. És tudják, mi a durva? Hogy a többi dalnak sem kell elbújni mellette. Az addig néma semmi kurtizánlány dala a szerelemről, vagyis arról az állapotról, ami kell a fenének, vagy Mercedes nótája, amiben benne van minden, ami mondhatni reciproka a Fordult a kockának – ez mind TELJESÍTMÉNY. Nincs odakenve a rím a rím kedvéért rímhez, nincs agyból lenyomott popslágeresítés: ezeket a dalokat szívből írták.
Bosszúról ilyen durván, JA, HOGY EZÉRT-módra összerakott musicalbetét nem volt eddig itthon. Nem magyaráz egy percig sem, mi mégis (két borzongás között) megértjük, hogy a bosszú, az milyen. Jéghideg, felrázott, el nem kevert állapot, amibe csak beledögleni lehet, tudja ezt ám a beledöglő is nagyon jól – de egyszerűen nem maradt más neki, csak ez.
Gyönyörű. És akkor azt, hogy mindez élőzenében/nagyzenekarral dolgozza meg a lelkünket, well, nem is mondtuk.
És ide kapcsolódik még:
3. Szomor György hangja
Nem a művészember énekesi tehetségét jöttünk itt dicsérni, Caesar, mert azt minek. Amikor belekapaszkodik egy dalba, akkor jövünk rá, hogy ködszurkálók vagyunk mi itt holmi angyalok között. Amúgy (másként, de) minden énekes-szerep (ahogy a színészi is) kiváló hangokat tartalmaz. Nincs mismásolás, nincs letudásra való játék: ilyen, amikor nem szívatás a hivatás, ilyen, amikor egy trupp komolyan és alázattal működik alá annak a gépezetnek, amit már 11 éve rúgtak be amúgy, így közösen, együtt.
Unhatnák is, csak minek.
Amiről itt szó van, az Szomor bosszútónusa. Béres László rendező barátunk mondta anno, hogy gyerekek, nem kell leordítani valakit ahhoz, hogy az ijesztő legyen. És amikor Szomor, már mint Monte Cristo, megszólal, az egyenlő egy haragos, nagyobb fogakkal rendelkező, rettentő mód berágott jégszekrény suttogásával. Elképesztő, ahogy félhangosan, szinte súgva közli mindenkivel, hogy well, most ez lesz, és pont, lehet szembenézni – 14 évnyi ordítás van abban a suttogásban benne, abban a vérfagyasztó, akár egykedvűnek is nevezhetnők vokális terrorban, amit Monte Cristo BESZÉDNEK nevez. Csodálatos találmány, elképesztő művészi fegyelem. Mi Szomor Györgynek öltözünk idén Halloweenra, az már biztos.
4. Popkultúrát emel magasművészetbe – vagy vicaversa: húzza le magához az eltartott ujjal emlegetett, kapálódzó magast
Dumas a saját korában (korábban) nem volt szépirodalom – mára lett annak emlegetve, mára, mikor minden hétre jut egy Monte Cristo és két Három testőr a mozikba. Szomor György okossága tán abban is keresendő, hogy milyen bizonyossággal találja meg a komoly/ponyva közti perjel magányosságában a szórakoztatási faktort.
Biztos van még. De egyelőre maradjon ennyi. Legyen gondolkodni min az állva tapsolás közben legközelebb is.
A.Zs.
