Óriási bulit nyomott le a Stop Band

Érdemes lenne mérni az előadások után a tapsdecibelt – mert hogy ez az előadás így benne lenne az ötben, az tuti.

A Stop Band legenda, a Stop Band volt az első(k között) Szarvason, mely zenekar még Sorok Írójának születése előtt játszotta a Led Zeppelint, és a Shadowst a Pavilonban… Így nyilván teltház várt rájuk a Vízi Színház színpadán is.

Az estről írni igen nehéz – egy összeszokott cover-bandáról beszélünk, akik 40 (?) éve tolják együtt a viharsarki jaggerkedést. Máté Endre, Petényi Szilárd (Szike) (basszusgitár), Komár János (Jansi) (ének), dr. Hudák János (Doki)(ritmusgitár), Lapis Pál (dob), Kécskei Imre (ének), Ruzicska Andor (Ruza) (szintetizátor), Liska Tamással (szólógitár) és gyomaendrődi, de székelyes Vida Boglárkával (ének, vokál), valamint Hetényi Jegger István (ének) azt tette, amit ilyenkor egy bandának tenni kell. Pl. a közönséget arra biztatni, hogy tessenek szétrúgni a székeket, és örömtáncot lejteni a színpad előtt (megfigyelésünk szerint voltak erre bizonyos kísérletek).

Jó volt hallani őket, látni a lelkesedést, látni azt, hogy a rock and roll nem egy tánc, hanem életforma, és aki annak idején belekóstolt, annak a ez mézzé válik, ő maga pedig a darázs, aki képtelen leszállni a bödönről.

Miközben a koncertet néztük, az jutott eszünkbe, hogy simán mérhetnénk a darabok sikerét decibelben – a tapsok alatt bekapcsolni a masinát, majd megnézni, hány dB lett a vége. A decibel (dB) ugyanis két mennyiség arányának logaritmikus mértéke, amit széles körben használnak az akusztika, a fizika és az elektronika területén. Eredetileg a teljesítmény vagy a térerősség arányaként használták, de mára általánosan elterjedt a mérnöki gyakorlatban. A decibelt széles körben használják a hang erősségének mérésére. A decibel mértékegysége és dimenziója egy, hasonlóan a százalékhoz. 

Itt a két mennyiség a nosztalgia és az ifjúság majd másfél órás visszahozása (X), és a tapsok erőssége volt (Y). Esetünkben az X teljes mértékben egyenlő az Y-nal: láttuk, amit láttunk, láttuk, ahogy élemedett korú nézők rohannának pogózni a színpad elé.

 

A.Zs.