Hallgatni Arany: még több színészből való oktatási segédeszközt a sulikba!
Sírt a szánk az újabb ingyen irodalomóráért a minap, aztán tessék, máris megkaptuk a második tutit. Hisztizni ezek szerint érdemes.
A Csurulya Csongor – Vidovenyecz Edina – Lénárt László trió ugyan nem egy Lennon-McCartney-Harrison, de irodalomban egy Presser-Adamis-Somló-t biztosan érnek. Értjük ezt úgy, hogy lehet bifláztatni a gyereket holmi irodalmi adatokkal – ez a szakma (vagy a rosszul értelmezett „szakma”). A művészet az, amikor úgy érjük el a tudást, hogy érdekelje is őket (a kölköt) a tananyag.
Na, az est pont ezt adta. Érzékeny volt, értő volt, okos volt és szellemes. Mi meg simán lementünk gyerekbe ez alatt a röpke egy óra alatt.
Így szól az ajánló: az Arany kor című irodalmi műsor, 40 percben megidézi Arany János irodalmi munkásságát és élet útját, azokon a személyeken és irodalmi művein keresztül, akik és melyek fontosak voltak az Arany-i életmű létrejöttéhez. Az előadás humort sem kímélve szemezget eme hatalmas életműből, olyan nyelvezettel amely fogyaszthatóvá tesz az amúgy száraz és unalmas irodalom órákhoz szokott diákok számára. A színészi eszköztár a megszemélyesítésnek széles skáláját alkalmazva lesz színes az anyag bemutatása, illetve nem is törekedik arra, hogy az Aranyról szóló iskolai irodalmi anyagot pótolja, hanem inkább kiegészítse, valamint szemléltesse azt. Az előadás (műsor) egy tanórát ölelne fel időtartamában, így könnyebben illeszthető be az iskolai tanrendbe.
Na most ez a pár sor csak azért nem stimmel, mert a) a Vízi Színház nézőtere hál’istennek nem változott dohos, olajkályhaszagú tanteremmé. B) a 40 perc volt inkább egy óra, de bánta a fene, és C) így tehát nem éreztük magunkat tanórán egy percig sem.
Szeretnénk látni egy hasonlót matekból is. Na az lenne a kihívás.
Amúgy a három, láthatóan rutinos, de nem rutinból működő színészember nagy találmánya, hogy pillanatokon belül kerül összhangba a közönséggel. Egy húron pendülünk, nincs színészi kivagyiság, játék van: ez a játék most arról szól, hogy egyikük Arany, a másik kettő pedig parádésan asszisztál egy életút végéig, hol ebben a szerepben, hol abban. Nem érezzük egy percig sem azt, hogy itt nagyképű okoskodás menne – itt tudásanyag átadására kerül sor, olyan formában, amire majd akkor is emlékezni fogunk, amikor a KVÍZMESTER az 50 milliós kérdésnél olyat kérdez, ami csak szerinte iskolai muszáj.
Mi meg majd röhögve mondjuk, hogy hát 200 aranyat is ajánlottak ám, Kvízmester úr, a Császár jöttekor Aranynak, hogy ugyan írna-e egy magasztaló költeményt őfenségének, nem csupán százat. És mi fogjuk jobban tudni.
A tudás: hatalom. Hallgatni: Arany.
A. Zs.
