Patadobogás és víz-hangok a Körös felett

A legkevésbé sem low-budget muzsikálással vette be a Nemzeti Lovas Színház Szarvast. Pintér Tibor és társulata teljes erőbedobással azon volt, hogy a közönség megkapja a bizonyos „jó élményt” – és a tapsok decibeléből az derült ki, hogy ez maradéktalanul sikerült is nekik.

Pintér Tibor 1997-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakán, Szinetár Miklós osztályában. Előszerződéses ösztöndíjjal két évadra a Veszprémi Színház társulatának tagja volt, ahol főszerepeket is kapott. Játszott ezen kívül még a Budapesti Operettszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban és a Ruttkai Éva Színházban. 2002-ben megalapította saját utazószínházát Sziget Színház néven Szigetszentmiklóson, melynek darabjait az elmúlt években nagy sikerrel mutatták be az ország számos részén, sőt az országhatárokon túl is. A társulat átlagosan évi 150 előadást játszik. 2003-tól 2 évig a Budapesti Moulin Rouge énekese és házigazdája volt, ahol heti 4 alkalommal revü műsorral szórakoztatta a magyar és külföldi vendégeket. 2006-tól 2012-ig a Komáromi Magyar Lovas Színház rendezője, művészeti vezetője és színésze. 2013-ban megalapította a Nemzeti Lovas Színházat, amelynek igazgatója, rendezője és producere.

Így beszél a Nemzeti Lovas Színház ajánlója a művészről – és itt a hangsúly a művész és a lovas szavakon van. A kettő ugyanis (nagyon úgy fest) tökéletesen megfér egymás mellett. Sőt: a Lovas Színház (amely Nemzeti) még arra is képes, hogy az ország távoli pontján mutassa meg a tudományát.

Például Szarvason.

A Lovas Színházról úgy általában el lehet mondani, hogy nem igazán bíznak a véletlenre semmit. A Honfoglalás egy betétdalát úgy énekelni, hogy a színpad háta mögül, egyenesen a hídról lovagolunk be a színpadra… na, az a valami. Abban van elképzelés. Abban van játék.

A szarvasi cowboyság amúgy is régi  hagyományokra tekint vissza. Így hozva közel a színházat, már egy paci hátán, itt totál főnyeremény: a szarvasi közönség (telt házban) hálás volt a színház művészeinek összes moccanásáért, sőt, kimondhatjuk, ennyire elegánsan lócitromot eltávolítani a világot jelentőkről eleddig sosem láttunk talán.

Keveset járunk színházba biztos.

Mindenesetre Pintér vérében van a csepűrágás, és a markában a közönség. A ló itt nem eszköz, hanem szerves része a színpadi munkának – amúgy ember legyen a talpán, pláne, ha színész, egy ekkora jószág mocorog a lába között, s mégis uralni képes azt a legnagyobb áriák közepette is. (Ugye érzik a pikáns humort a mondatok között?) Le a kalappal. Nem kevésbé le a kalappal többek között Papadimitriu Athina előtt – a művész olyan sallangmentesen hívott táncba mindenkit a műsor vége felé, hogy már csak a gesztus megért egy tapsot. De ki kell emelni azokat a fiatal színészeket is, akik Pintér szárnyai alól (lásd még: Pegazus) kaptak lehetőséget arra, hogy kipróbálják magukat a színpadon. Nem is akármelyiken: mert a szarvasi Vízi (ahogy azt Pintér is kiemelte) jogosan lett az ország egyik legfontosabb nyári színháza.

Aki idejön, attól joggal várja a csodát a publikum. És ez aznap se maradt el: a Lovas Színház nem csupán azért volt érdekes, mert ló, hanem mert mertek a lónál tovább is látni. A „Ha ló nincs, a színész még jó”-tétel is megerősítést nyert (vagy hogy mondják), ami külön ajándék.

Az est szerencsére nem csupán az ún. népi vonalat erősítette – bár a dolog nyilván adta volna magát – volt itt musicalrészlet, Neoton-dal, magyarnóta, meg minden egyéb, amiért a szarvasi és idelátogató közönség jogosan verhette a tenyerét. Amúgy érdekes megnézni, mennyire számít, ha egy előadó alázattal nyúl az általa választott műsorszámokhoz – legyen szó apróbb technikai problémákról, nézőkre való kikacsintásról, a lényeg egy: hogy együtt rezonáljon azokkal, akik aznap szórakozni eljöttek. Ebből a szempontból a Nemzeti Lovas Színház kritikán felül teljesített,  Pintér pedig bevállalós konferansziénak bizonyult, és ennél nem is kell több egy kellemes, nyári éjszaka előtt.

A. Zs.