Csak a vízállásjelentést hiányoltuk – vérbeli örömzenét tolt a Szeged Classic Trió

Hány szerelmet bír még el a rakpart? És ki viszi át a túlsó partra? A művészetben gyakori kérdések ezek – s most egy új talány csatlakozott hozzájuk: totál rétegmuzsikával vajon hogy boldogul a Vízi Színház?

Szarvas egy rém befogadó város.

Tudtuk ezt eddig is, de a Szeged Classic Trió bebizonyította, hogy a Vízi Színház közönsége sem változik vérszomjas, nagybetűs PUBLIKUMMÁ, amennyiben a muzsikaszó nem tartalmazza a „búzakalász”, „rózsaszálam” ill. „csókos galambom” zeneipari szakkifejezéseket – sőt, még szöveg sem kell ahhoz, hogy valamit rettenetes mód élvezzen a közönség.

Jó, ehhez mondjuk produkció is kell szintúgy.

Varga Laura fuvolaművész, Vizsolyi Lívia fagottművész és Klebniczki György zongoraművész évek óta aktív és népszerű szereplői Szeged komolyzenei életének. A művészek mindhárman a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának oktatói. 2014-ben megjelent közös CD felvételük óta már közreműködtek Klebniczki György szerzői lemezén is. Felléptek a Magyar Rádió Márványtermében és az ország több hangversenytermében is. Mindhárman Artisjus-díjasok.

Repertoárjukon a barokktól a kortárs szerzők zenéjéig minden megtalálható: pl. Rameau, Couperin, Vivaldi, Telemann, Beethoven, Haydn, Weber és Piazzolla művei. A közönség nagy örömére szívesen játszanak népszerű opera parafrázisokat (Sevillai borbély, Bűvös vadász…) és musical-feldolgozásokat is (My Fair Lady).

Az óvodástól a fiatalokon át a nyugdíjasokig minden korosztály számára tudnak igényes zenei műsort összeállítani.

Idáig a reklámszöveg, és innentől a benyomások: a repertoár, mint olyan, kellően komoly volt, még is játékos és könnyed. Vizsolyi Lívia átvezető-konferálásának hála sorok írója – sok mindenre számított, de erre nem – élte újra a nagyszüleinél töltött nyarak deleinek csendesen zümmögő Bartók-egyóráját – Mama s Tata ilyenkor ebéd utána alvásba pilledtek el, s sorok írója a bekapcsolva felejtett tranzisztorosán percegő muzsikákba révedve nézte, hogy telik a mézlopó, dinnyelékelő nyár.

Tényleg csak a vízállásjelentést hiányoltuk.

Jó látni, amikor komoly művészek nem veszik magukat annyira komolyan. Jó hallani, amikor a „magasművészetből” nem kavarnak eltartott kisujjal működő nyámnyilaságot – ez pedig egy ilyen este volt, csupa örömzene, amiből nem maradt ki sem a közönség, sem a játszók jókedve.

A.Zs.