Mesék az operettről, két személyre, plusz a közönség
Sorok írója nem a célközönség, azonban (AZONBAN!) még ő is képes volt elengedni a fenntartásait két olyan művész közreműködésének hála, akik arra teremtek (a színpadon), hogy az ilyesfajta fenntartásokat (mint a lufit) elengedjék az égbe, majd teleénekeljék azt.
Csonka Zsuzsanna és Domoszlai Sándor: két nagy név, operetttudorok, ha lenne professzori szint a bonvivánságban meg a szopránságban, akkor ők biankó diplomát kaptak volna Oxfordban. Mondjuk. A félházas, de jó félházas közönség szerint legalábbis biztosan – ez a nap volt az operett TED-talkja, ha szabad ilyen messzemenő okoskodások segítségével kifejteni, mit hallott már megint a Vízi Színház ezen a tökéletes nyári estén.
Az operett a miénk, az operettől nem szabadulunk, és nem is baj, hogy nem. Mit nem baj: egyenesen ajándék. Ráadásul ez az este olyan „operett best of”-ra sikeredett, hogy lelki szemeink előtt ebben szocializálódott kisnyugdíjasok csápolták tele a színpad előtti, szűkös teret – ami persze nem történt meg, de hisszük: pillanatokon múlott, hogy a felhergelt közönséget nem a biztonságiáknak kellett leparancsolniuk a világot jelentőkről.
Ilyen lehet egy Sziget, nulladik nap, ha az operett lenne ott a főszereplő.
De nem az.
Csonka Zsuzsanna és Domoszlai Sándor mindenesetre nem a véletlenre játszottak: olyan dalok csendültek fel, mint Huszka: János vitéz – Kukorica Jancsi; Huszka: János vitéz – A kulacsom kotyogós; Huszka: Mária Főhadnagy – Nagy árat kér a sors; Lehár: Víg Özvegy – Daniló belépő; Lehár: Cigányszerelem – Vad cigánylegény; Lehár: A mosoly országa – Barackfa dal; Kálmán: Csárdáskirálynő – Jaj, cica; Kálmán: Cirkuszhercegnő – Mr.X belépő; Kálmán: Marica Grófnő – Hej, cigány; Szirmai: Mágnás Miska – A nő szívét ki ismeri; Márkus Alfréd: Meseautó; Fényes: Emmy – Szeressen egy kicsikét; Kálmán: Csárdáskirálynő – Húzzad csak…
Vagyis a legjobbak a legjobbaktól, a tapsok decibeléből pedig azt szűrtük le, hogy komoly sikert aratott a szarvasi közönség előtt a két, csodálatos művészember. Akiknek a dicséretére legyen mondva: nem rutinból nyomták a négy ütemet – volt tánc, volt minden, ami a műfaj sajátja, épp csak egy echte Bóni gróf nem ügetett be jobbról, de majd legközelebb.
Az igazi művészek ilyenek: a rutin is profi. Azt meg igenis meg kell becsülni, de meg ám.
Az előadásban máig hallható örökzöld slágerek és dallamkuriózumok csendültek fel, melyeket olyan nagyszerű zeneszerzők jegyeznek, mint Kálmán Imre, Lehár Ferenc,Eisenmann Mihály, Márkus Alfréd, Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs. A cím – Mesék az Operettről – már önmagában is beszédes volt…. hiszen korszakok, divatok jöttek – mentek, de az operett hál’ istennek maradt. Sőt, joggal állíthatjuk: a magyar operett világsiker, kelendő export cikk lett.
A. Zs.
