Puskás nem csak a pályán eszméletlen király

Szkeptikusként mentünk, rajongóként jöttünk el – elképesztő, de működik Szente Vajk giga musical-e. És ami a pláne, hogy 3 órán keresztül működik.

Személygépjárművel elutazni Békéscsabáról Szegedre, majd vissza: az három óra. Három óra kell egy tisztességes halászlé elkészítéséhez. Három órába fáj lesétálni Rakaszendről Felsővadászra a Kéken.

A Puskás, a musical háromórás, monstre színdarab.

Eljutok lassan a kérdésig: lehet-e egy világszerte közismert magyar hősről pátosz és nyálba fulladás helyett szórakoztatóan, sőt, BÜSZKÉN olyan MUSICALT készíteni, ami kibír három órát? Ami három óráig tartja a dráma szabályrendszerét, nem ül le, nem válik unalmassá, de egy percre sem, és amely a pompázatos dalok mellett még MONDANIVALÓT is tartalmaz?

Szente Vajk most megmutatta, hogy lehet.

Jó, hát mi se hittük, hagyunk is egy pici csöndet.

A Szarvasi Vízi Színház idei évada Sorok Írója számára eddig 3 csúcstartóval is büszkélkedhet: a La Mancha lovagja (+ a Salemi) a minimálba oltott maximalizmusával vette be a szívünket, míg a Monte Christo grófja pont azzal, hogy első blikkre bukásra ítélt, agyontolt izé, amiben még tűzijáték is van. És mégis megevett minket reggelire. A Puskás, a musical az utóbbi kategóriájához tartozik – ahogy Fekete Péter államtitkár az előadás előtt rá is kérdezett a közönségnél: vajon sejtettük-e 10 éve, hogy egyszer akkora előadást fogad majd Szarvas városa, hogy nem fér el a Vízi Színpadon? Merthogy nem fért, így a Puskás, a musical az Erzsébet ligeti sportpálya mellett, egy óriási, nos, a díszletek Godzillája címre simán pályázó színpadon lett megépítve – kb. mintha jött volna a Faith No More, olyan volt a szüzsé, igen, még sört is lehetett kapni, meg ajándéktárgyakat, puskásos pólót, meg ilyesmit, hogy „otthon is átélhessük a Puskás, a musical élményét.” Egy hűtőmágnes segítségével mondjuk.

De akkor a darabról.

Egy szóval: monumentális. Szente Vajk író-rendező mindent bevetett, de tényleg mindent: artistamutatványok, bitang komoly tánckar, pom-pom lányok (az ELTE BEAC cheerleader szakosztálya, igen, ilyen is van), a díszlet ül, fekszik, fára mász’, de olyan durván, hogy egy-egy repülés (vagy zuhanás) a színpad felett (vagy alá) pikpak megoldható. Nem szólva arról, hogy pillanatok alatt alakul a Wembley stadionná, majd lesz belőle egy intimebb, csészényi tér, mondjuk egy szobabelső Bécsben – ami azért nagy szó, mert a következőkben (spoiler), a darab legmegindítóbb részében tanúi lehetünk annak, hogy hat évnyi besúgás a barátainkról miként vezet öngyilkos ugrássá a jeges Dunába.

Elképesztő jóság a Puskás, a musical, mert eléri azt, amit nagyon sokaknak, ha belegebednek sem sikerül: jó lesz tőle magyarnak lenni. Nem valami ellen, hanem valami mellett foglal állás – ez pedig a szimpla, színtiszta hazaszeretet. Mókás történet: az előadáson ott volt két Puskás-leszármazott is – Sorok írója nem átallotta barátainak megjegyezni, hogy a főszerepet játszó Veréb Tamás a sajtótájékoztatón valami olyasmit mondott, mennyire csinos a dédunoka, csak Sorok írója nem fogalmazott ennyire szofisztikáltan, mire kiderült, hogy a nevezett leány a Sorok Írója előtt közvetlen foglal helyet.

Na, de ha már szereplők: embertelen, hogy mennyi gyerekszínész, táncos, vagy akrobata pörög katonás rendben, folyamatosan a szemünk előtt. Náray Erika, mint Puskás-anyuka és Puskás Ferenc édesapjaként Barát Attila nincsenek annyira jelen, de amikor ott vannak, akkor az mindig a legviccesebb jelenetekhez. De igazából mindenki tudja a helyét, a szereplők kiválasztása tökéletes – legfőképp a Verebes Tamás által játszott Puskásé, aki nem csak arcra egy Öcsi bácsi, de szerencsére kiváló színész és énekes is (azt a szerencsétlen műpocakot jóindulatúan felejtsük el). Elhisszük neki a legendát, és néznénk, ameddig csak lehet – ebben pedig kitűnő partnere mind a Bozsik Cucut játszó Fehér Tibor, mint az antirajongóból feleséggé lett Kovács Gyopár.

Nem lehet csak úgy egyenként kiemelni. Az három óra lenne legalább. Vörös elvtárs (Chajnóczki Balázs) zselégerincű, mindannyiunk által ismert pártkatona, akit (ahogy azt az egyik dal ki is emeli) tényleg ütni vágy az ember, Barabás Kiss Zoltán, mint Farkas Mihály már-már karikatúrát csinál az egykor teljhatalmú pszichopatából, de mindig a legjobbkor teszi komolyan fenyegetővé. Az Aranycsapat meg… úgy tökéletes, ahogy van – és amikor az első félidő felvonás végén lenyomják a színpadon (!) a legendás hat-hármat az angolok ellen, az olyan, amit ritkán lát az ember.

Ilyen lehetett a rádió mögött ülve izgulni, hogy jön a Hidegkúti, átadja Cibornak, majd Puskás, és GÓÓÓÓL!

És ez a Puskás, a musical legnagyobb erénye. Úgy mesél korszakokról, sikerekről és bánatokról és félelmekről, hogy egy percre sem esik ki a választott műfajából – ez ízig-vérig musical. Pedig benne van az elfojtott düh, ami 1956-hoz vezet, az, hogy gyávaság-e menekülni egy mindent ellenőrző és mindenki felett ítélkező, a legjobb emberekből korcsnyi besúgókat gyúró rendszer nyűge alól úgy, hogy tudjuk, ez a hazánk. Nagyon sok réteget halmoz egymásra a rendező, de mind működik – és mi a csoda, ha nem ez.

És majdnem kifelejtettük a dalokat. A zeneszerző, Juhász Levente mint Szepesi György ezúttal a színpadon is jelen volt – és hálistennek a dalok is működnek, volt pár komolyan slágergyanús darab… aki nem hiszi, az mondjuk a Spotifyn utánajárhat, fenn van az egész muzsikapaletta.

Több, mint ezer ember látta a Puskás, a musicalt Szarvason. Ott voltunk mi is köztük – és köszi, hogy ott lehettünk.

AZs

Fotó: Kepenyes Balázs