Volt egy fakatona – meg egy csudás este a Kalákával

A Kaláka együttes pályafutásának 50. évébe lépve elhatározta, hogy Bogdán Zsolttal a filmekből, előadóestjeiről (többek között Ady műsoráról) ismert kiváló kolozsvári színésszel közösen előadást tart, többek közt a Vízi Színházban, melyen az ezredforduló legnagyobb magyar költője, Kányádi Sándor verseit hallhatta a közönség.

Azért mikor 50 lesz az ember, addigra úgy nagyjából már minden eldől.

Házigazda: Gombárné Bata Máris, a Mozgáskorlátozottak Szarvasi Egyesületének elnöke

Lehet persze újrakezdeni 50 évesen is, Sorok Írója nem holmi végekről beszél, hanem pl. arról, hogy aki 50 év működés után sem lesz abban, amit választott, sikeres vagy oké: elismert a közönség számára, az tegye le a lantot. Az illető valamit nagyon rosszul csinált: eladta magát már az elején, szimplán tehetségtelen, rossz korba született – ezer és egy oka lehet, ha valami nem képes 50 után sem megfogni a közönséget.

Na. A Kaláka nem ilyen.

A Kaláka nem együttes: intézmény. Nincs magyar háztartás, ahol legalább EGY Kaláka lemez (CD, hangkazetta, Betamax-felvétel, stb.) ne lenne fellelhető – ha most hirtelen nem tetszenek találni, akkor ott lesz valahol a Halász Jutka mellett, balra. Nem mintha a két (ismétcsak) intézmény ugyanazt képviselné – míg Halász Judit gyerekdalokba nőtte be magát, addig a Kaláka a gyerekek számára IS készít lemezeket, és amúgy meg az összes anyaguk abszolút élvezhető a gyerekek számára is. Mint pl. a fent említett Kányádi est.
Bogdán Zsolt, kolozsvári művész itt, mint maga Kányádi van jelen és az első vers máris karon fogja a nézőt, a néző meg csodálkozik, hogy azért na. Ez egy kicsit na. „A Ceauşescu-diktatúra legzordabb időszakában, a nyolcvanas évek Romániájában csak gyerekverseit adták ki Kányádinak, ezért az évtizedben írt költeményeit a debreceni kiadó jelentette meg. A könyv a kisebbségi kultúra, nyelv, ember valóságos létveszélyével vet számot: a versekben leltárszerűen megjelennek mindazok a szorongató körülmények, amelyek a mindennapokat eluralták, a zaklatásoktól a költő személyes fenyegetettségéig. Ezek a korban erősebben áthallásos művek az ember elpusztíthatóságát mint a lét szakrális botrányát egyetemes érvénnyel és egyenletesen magas szintű versek sorozatában mutatják föl. A kortárs kritika szerint is a Sörény és koponyával a költő „kétséget kizáróan eddigi pályája csúcsára érkezett”. És igen, az MMA lexikonjának igaza van, a vers bivalyerős, Bogdán hiába simogatja olykor: ez a vers mar. Innen felhúzni valamit a Fakatonával: na, ez a művészet, és a Kaláka gond nélkül hozza a bevonulás utáni húznivalót.

Nem is nagyon van mit írni. Akinek a Kaláka ismeretlen, még annak is ismerős – ő legfeljebb nem volt ott, aznap este, mi azonban ott voltunk. A műsor Pazar, s bár megkérnek minket még az elején, hogy az előadás egészét ne zavarjuk tapssal, azért nem bírjuk ki: egyszer-egyszer mégis összecsattan két tenyér. Majd a finálé után az összes. És pont.
Mondják: egy úriember életében háromszor szerepel az újságban: mikor megszületik, mikor házasodik, mikor meghal. Ha ezt nézzük, akkor az ember háromszor TUTI, hogy ott van egy Kaláka koncerten: mikor kicsi, mikor a kicsit viszi, és mikor a legkicsit rábízták a szülők, mert végre kettesben akarnak lenni, és lemenni a Balcsira.

A közönség ebből a szempontból jelesre vizsgázott, mert mind a három típus képviseltette magát.

Egészen a vastapsig.

AZs

Fotó: Kepenyes Balázs