2021 Nyár -Szarvas – Vízi Színház – Holló Jankó

BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ

Szabó Attila – Lovas Gábor: Holló Jankó

mese-tánc-játék – Ősbemutató

 

Ez még régen történt. Akkor, amikor még meséket daloltak a rigók, verseket zengtek a pacsirták, rémtörténeteket harsogott a hollók népe. Akkor esett meg, hogy egy idős anyóka egy csecsemőt talált az erdő közepén. Olyan keserves károgással sírt a szerencsétlen pára, hogy el is nevezték Holló Jankónak. Magához vette, felnevelte a fiút. Holló Jankó férfivá cseperedett. Különleges volt, magányos, és álmokkal teli. Éjszakánként repülésről álmodott, nappal pedig csak botorkált a számára olyannyira idegen valóságban. Titokzatos különcségét nem is nézte jó szemmel a falu népe. Amikor észrevették, hogy szemet vettet a földesúr lányára, elkergették a fiút. Jankó sok kalandon, viszontagságon keresztül elérkezett oda, ahol választ kapott arra, hogy ki is ő valójában. S ha elérkezett, meg nem hátrált. Szembenézett a gonosszal, és annak rendje s módja szerint le is győzte, hogy immár gazdagon térhessen vissza titkos mátkájához.

A koprodukcióban megvalósuló mesejáték a magyar népmesék formavilágát és nyelvezetét állítja színpadra a néptánc segítségével. Az egységes népművészeti hatás érdekében a táncok a magyar néptánc mozdulatvilágából merítenek, a jelmez és díszlet a népművészeti motívumok forma- és színvilágát követi. A magyar népzenei alapokra épülő kísérő zene pedig különleges hangzású hangszerek széles tárházát vonultatja fel.

Az azonos című magyar népmese alapján írta: Szabó Attila

Szereposztás

Holló Jankó                             Gáspár Bendegúz
Erzsók anyó                            Nagy Erika
Corax, a trónbitorló                Mlinár Péter
Lóri Vajda                                ifj. Mlinár Pál
Babusa, a cigányasszony      Veselényi Orsolya
Korpusz                                    Mlinár Zsuzsa
Kordélia                                    Nemcsényi Aliz
Korina                                       Földes Roxána
Acsar                                        Oláh Dániel
Anna                                         Kis Anna Borbála
Cinka                                        Tóth Luca
Bangó                                       Vig Péter

Zene: Lovas Gábor
Ügyelő: Kadelka László
Díszlet: Lenkefi Zoltán
Jelmez: Mlinár Péter
Rendezőasszisztens: Sallai Zsóka
Koreográfus – Rendező: ifj. Mlinár Pál