Zene és vers a víz fölött

Lassan a végéhez közeledik a Vízi Színház főszezonja, hiszen szombaton este lesz az utolsó előadás. Hétfőn két fiatal művész, Jókai Ágnes színésznő és Dobri Dániel zeneszerző közös estjét láthatták az érdeklődő nézők.

Jókai Ágnes a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen végzett, mindkét nyelven rendszeresen játszik, ami Szarvason sokat mond. Dobri Dániel zeneszerző a Bartók Béla Konzervatórium jazz gitár szakán, majd a Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán végzett. A műsorban zömmel Dobri Dániel saját szerzeményei, de magyar népdalok és más zeneszerzők művei is megszólaltak. A versek sorában ott volt Hartay Csaba költeménye is a Nyúlzug című kötetből, a záró vers, a Viharsarok. A művészek elmondták, mindketten szeretik a szarvasi költő, író műveit. Harmonikus hangulatú estnek lehettünk részesei, nagyon jó volt az összhang a két fellépő művész között, és a zene minden esetben nagyon meghatározó, kellemes, ritmusos volt.

Dobri Dániel nem először állt a Vízi Színház deszkáira, jó pár éve Kolti Helgával volt sikeres bemutatkozása, de már előtte is volt egy olyan estje, amikor szintén saját szerzeményeit játszotta egy másik formációban. Mindig jó fiatal művészt látni, aki már több éve is meghatározóan mutatkozott be, és látni, hogy számára fontos a zene, amit játszik, amit maga ír.

Jókai Ágnes természetesen „keverte” egymás után a népdalokat, a Cseh Tamás dalt Dobri Dániel szerezte dalokig, amelyeket versekkel kapcsolt össze. Az utolsó szám Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok záró mondatai, a Bohócz dala amelyet Dobri Dániel zenésített meg.

Ismét emlékezetes előadást láthattunk Jókai Ágnes és Dobri Dániel tolmácsolásában.

 

 

A fotókat Kepenyes Balázs készítette.