Mesterek, mesteri előadásban

Csütörtökön este Rákász Gergely orgonaművész koncertjét láthatta, hallhatta a közönség – Lords of the Organ Lords of the Organ címmel. A koncertre a közönség kíváncsi volt, hiszen teljesen megtöltötték a Vízi Színház nézőterét. A művész nem először játszik Szarvason, hiszen Tessedik templomában, az Ótemplomban többször hallhattuk játékát, akkor is mindig teltházzal és sikerrel. Nem volt ez másképpen a Vízi Színházban sem, a közönség nem akarta leengedni a színpadról az orgonaművészt, pedig nem kis feladat játszani, csodálatos hangokat kicsalni ebből a csodálatos hangszerből.

Rákász Gergely szokásához híven a zeneszámok között zenetörténeti anekdotákat osztott meg a nézőkkel a zeneszerzőkről, amelyekkel közelebb hozta a mestereket hozzánk.

A Lords of the Organ sorozat nagy zeneszerzőket mutat be, ez a III. a sorozatból. Ahogy a szinopszis írja „A kötet Bachnál természetesen minden évben kinyílik, majd jobban és kevésbé ismert mesterművek között lapozgatunk, a bravúros orgona átiratok pedig mindig más, nem orgona szerzőt emelnek a Lordok közé.”

Csütörtökön este Gustav Holst Mars tételével kezdődött, amely inspirálta a Gladiátor és a Csillagok háborúja filmzenéjét is – tudtuk meg. Kodály Zoltánról érdekes történetet hallhattunk, hogy ember tudott maradni, minden körülmények között. A megszólaltatott Epigramma csodálatos zene. Ludwig von Beethoven zenei zsenialitása emberi mogorvasággal párosult, alkotásai azonban ma is a legmagasabbra emeli a művészt. Az V. (Sors) szimfóniájának nyitányát szólaltatta meg Rákász Gergely orgonaművész. Megtudtuk, hogy a főtéma legendás, ikonikus 4 hangja – a V-betű Morse jele lett (ti ti ti tá). Beethoven után Bartók Béla Román népi táncait megelőzően a zeneszerzőről tudtunk meg apró titkokat. A művész ezzel a művel tisztelget Trianon 100. évfordulóján. És következett Bach, a zene koronázatlak királya – számomra biztosan – akiről szintén mesélt az orgonaművész, aki szerint Bach C-moll Passacaglia és Fúga tudja csak még magasabb dimenzióba emelni az embert. Valóban csodálatos élmény volt! Rákász Gergely két ráadással is kedveskedett a közönségnek.

A Vízi Színház nézőinek, egy hatalmas kivetítő közvetítette a „képregény” rajzait, és azt, ahogyan a művész játszik hangszerén. Csodálatos koncertélményben lehetett része, annak, aki ott volt a Vízi Színház nézőterén. Sajnos ritka élmény a komolyzene Szarvason…

Galambos Edit

Foto: Vízi Színház