Pódiumest a Turulban

Csütörtökön este „leszakadt” az ég, ezért született az a döntés, hogy a Vízi Színház színpadára aznapra tervezett két előadóestet a Turul Kisvendéglőben tartják meg. Negyven perc késéssel indult a rendezvény, ami azért volt, mert a technikát fel kellett szerelni, köszönet a technikusoknak, köszönet Szojka Cinthiának, aki áthelyezte a helyszínt, köszönet a közönségnek, akik végigvárták és köszönet a Turul Kisvendéglőnek a befogadásért!

Az első 45 percben Kecskés Tímea és Sándor Dávid a Madách Színház művészei előadásában – a Nagy költők múzsái előadói estjét láttuk, amelyben József Attila három múzsáját idézték meg: Vágó Mártát, Szántó Juditot és Kozmutza Flórát. „A versek mellett eredeti levelek, vélt párbeszédek hangzanak el, követve a valós történéseket. Így nem csak a nagy költőt, de múzsáikat is jobban megismerjük és képet kapunk a 19. század elejének életéről, szokásokról, viselkedési mintákról.” – olvasható a szinopszisban.

 

Lenyűgöző estnek lehettünk tanúi, nagyon jól felépített, kerek, érzelmektől sem mentes előadást láttunk, lenyűgöző páros előadásában. Oly összhang, oly harmónia volt a két előadó között, amely még mélyebbé tette József Attila és három szerelme történetét.

 

Az este második részében Foki Veronika és Baranyai Annamária Zenés utazás a magyar történelemben, a Honfoglalástól napjainkig, híres nők szemszögéből címmel örvendeztették meg a közönséget. A magyar musical és rockopera számos dalai, írók, költők írásai hangoztak el, amelyeket hölgyekről, hölgyek számára írtak. A két művésznő is nagy összhangban volt jelen a színpadon, és bűvölték el a közönséget.

 

Két pódiumest, négy nagyszerű művész. Felkészült, jól reagáló technikusok, jól irányító vezető, befogadásra kész vendéglő és persze kitartó közönség. A műsor végére a vihar is elmúlt. Nagyon szép este volt!

 

 

                                                                                          Galambos Edit

Foto: Vízi Színház