2015. AUGUSZTUS 1. 20.30 DONIZETTI: RITA ÉS OFFENBACH: PEPITO – két egyfelvonásos vígoperák

ILYEN MÉG NEM VOLT!!!!!! OPERA A VÍZÍ SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN!!!!!

KÉT OPERA EGY ESTE

a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előadásában

Előadás ismertető

Donizetti már nem érte meg a Rita nagysikerű párizsi bemutatóját, melyet követően nemzetközi szinten az egyik legjátszottabb vígoperájává vált. Az egyfelvonásos vígopera könnyed dallamvilággal átszőtt történet, sok humorral fűszerezve. Az előadásban igyekeztek megőrizni a kor jegyeit, a prózai szövegek sziporkáit és szellemességét, kijátszani a könnyed zenei témák bravúrjait, ugyanakkor élni a lehetőséggel, hogy párhuzamot vonjanak napjainkkal, mert emberi viszonyaink, mindennapi játszmáink időtállóak.

Előadás ismertető:

Manuela hajthatatlanul szerelmes Pepitóba, akit három éve nem látott. Az idős Vertigo, a kétbalkezes hályogkovács hasztalan üldözi szerelmével. Megérkezik Pepito barátja, Miguel, aki dörzsölt nőcsábász. Olyan hatékonyan segít Vertigonak elnyerni a bájos Manuelát, hogy végül ő maga veszi nőül.

Szereposztás

Rita (szoprán): Lévai Enikő

Beppe (tenor): Balczó Péter

Gasparo (basszus): Ürmössy Imre

Bartolo és egyéb prózai szerepek: Vranyecz Artúr

Pepito szereposztás

Manuelita fogadósnő: Lévai Enikő

Miguel fiatalember: Domoszlai Sándor

Vertigo: Ürmössy Imre

Zongorán közreműködik: Bojti Eszter

Súgó: Nikolics Mariann

Rendezte: Vranyecz Artúr