Sok mindenre számíthattunk, de erre nem: a Freak Fusion Cabaret robbantott egy hatalmasat a Szarvasi Vízi Színpadon.

Már jócskán benne vagyunk a júniusban, láttunk bohózatot és monodrámát, volt Körhinta és verscsokorba szedett hazavágyódás… de olyan még nem, hogy egy produkciót még akkor is visszatapsoljon a publikum, amikor az ötödik után Sorok Írója elhagyja a játszóteret, és a kocsijába száll.

Mert a FirebirdsProduction Freak Fusion Cabaret előadása után pontosan így esett. Pedig csupán egy cirkuszi esztrád esett. Akkor mégis hogy.

Hát úgy, hogy történt valami a színpadon. Nem voltak szőre hullajtott tigrisek és fáradt szemű elefántok. Nem volt hülye bohóc. Nem volt műlovar (ki mind csalárd). Senki arcában nem landolt habostorta. És mindezek ellenére történt valami olyasmi, amit TÉNYLEG csak a cirkusz képes adni a nézőnek.

Játszóteret mondtunk az imént, és nem véletlenül. Az est házigazdája, a „Köszönjük, Magyarország” program június 22-i „szóvivője”, a Körös Televízió ügyvezetője, Sipos Zoltán bevezetőjében az élő és a felvett, majd tévén megtekintett anyag és műsor közötti különbséget ecsetelte – és valóban, ez az előadás a legjobb példa arra, hogy a felvett anyag sose helyettesítheti a műsor meg- és átélését a helyszínen. Esetünkben egy cirkuszi előadásét. A nézőtér, a színpad, és úgy minden (még a szúnyogok is,) játszótérré lettek egy órára (jaj, de mennyire jó húzás ez is: hogy nem nyújtották a művészek tovább, mint 60 perc) – mi pedig gyerekekké váltunk egy kicsit. Még a gyerekek is. Közönség helyett majd’ teltházas közösségé.

Amit aznap este láttunk, azt nevezzük mi szórakoztatásnak. Személyes vallomás következik: comics-geekként, és vérbeli Pókember-rajongóként Sorok Írója mindenkire csodálattal tekint, aki képes annyira megszelídíteni egy több méteres magaságból lógó kötelet, vagy két gumiszalagot, hogy közben zsebre teszi a gravitációt, és lazán, minden erőlködés nélkül uralja a leget. A két artistalány, amikor szó szerint belelendül, az maga a csoda: a játszótér része a szúnyog is, mondtuk, hiszen a tátott szájba beleszállni nem egyszer volt alkalmuk. A bohóckodásban inkább a három fiú jeleskedik: néha mintha hibáznának, de nem csinálnak belőle gondot. Ez játék: néha a helyzet komolysága (vagy épp féktelensége) odáig fajul, hogy azt várjuk, jelenjen már meg végre a színpadon Eugene Hütz, és kezdődjön a Gogol Bordello koncert, mert ezt tovább másképp emelni már nem lehet. És a finálé előtti tüzeskedés… nos, nos, nos: maga volt a szuper lazaságba oltott eszméletlen esztrádkirályság.

Valami ilyesmi lehet a cirkusz lényege: hogy amikor hazafelé hajt az ember, azon agyal, hogy vajon hol rontotta el az életét. Ő hogy nem képes gumiemberként lengvén körbe karikába, a Körös mellett pár méterrel lazán uralni az eget?

Köszönjük, FirebirdsProduction!

Adamik Zsolt

Fotó: Kepenyes Balázs